DR. HENDE CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Vadai képviselőtársamnak szeretném mondani, és félig-meddig Pettkó Andrásnak is, hogy igen, valóban nem nagyon fordult elő, hogy ombudsmani jelentéshez módosító indítvány került volna benyújtásra. Azt a kifejezést, hogy "nem illik", én egy kicsit erősnek találom, inkább azt mondom, hogy nem szokás, nem volt eddig szokásban - de sok minden nem volt szokásban, ami tavaly ősszel megtörtént.

Vadai Ágnesnek mondanám a két perc keretei között, hogy természetesen az ombudsmani jelentés nem igazságszolgáltató jelleggel bír, a legkevésbé sem az a feladata, hogy politikai vitákban állást foglaljon, nem is erről van szó.

Én az előző felszólalásomban is és a következőben is a tényekről szeretnék beszélni, és ezeket szeretném ütköztetni az ombudsmani jelentés megállapításaival, hiszen az ombudsman úr egy történeti tényállást maga is megállapít, és ebből vonja le a maga jogi következtetéseit. Amennyiben a történeti tényállás nem helyesen van megállapítva, akkor nyilvánvalóan hibásak lesznek az ebből levont következtetések is.

A megfogalmazások egy másik része pedig a lényeget megkerülve, eufemisztikusan határozza meg az október 23-án, illetve szeptember hónap folyamán történt rendkívül súlyos emberijog-sértéseket, amelyek kimerítik a kínzás és embertelen bánásmód fogalmát, amint erre számos független hazai és nemzetközi szerv már rá is mutatott.

Ezért tehát igenis szükséges az, hogy az ombudsmani jelentés - akár mondatonként is - tényállításait az egyébként megállapítható objektív valósággal ütköztessük.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu