ALMÁSSY KORNÉL (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! Nagyon reménykedtem abban, hogy az ön által vezetett minisztérium hatékonyan ezt a problémát meg tudja oldani, ebben az ügyben már azonnali kérdés - nemcsak az én részemről, hanem más képviselők részéről is - elhangzott. Azt gondolom, hogy kilenc év után - mint ahogy ön is említette, ön is lát kifogásokat a kártya működésével kapcsolatban - megnyugtató megoldást kéne találni.
Én magam egyébként a Diák-Bónusz Kht. tulajdonosi testületében is láttam azt a szenvedést, amit 1998 és 2002 között a semmin próbált megvalósítani ez a kht., hogy mégis valamifajta kedvezményrendszert ehhez a diákigazolványhoz párosított. Óriási lehetőségek rejlettek volna ebben a kártyában, és persze van 1500 elfogadóhely, de ez elenyésző ahhoz képest, hogy mennyi elfogadóhely lehetne; ahhoz képest, hogy számos kereskedelmi pontgyűjtést lehetne a diákigazolványokhoz párosítani, amit nem tudott kihasználni ezen kártya kiépítetlensége, hardverállománya okán a hallgatóság.
Annak reményében nem fogadom el a válaszát, hogy ezzel az interpellációval talán előbbre tud jutni, és ezzel a figyelemfelkeltéssel előbbre tud jutni a diákigazolványok ügye.
Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés