DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Mindenekelőtt ne keverjük össze az okot az okozattal. Nem a rendőrség bűnei az okozója az ön politikai válságának, hanem az ön politikája okozója a rendőrség bűneinek. (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiból. - Taps az ellenzék soraiban.) Mégpedig azért, mert október 23-án kiengedte a rendőri erőszak szellemét a palackból. A kormánytól törvénysértő utasításokat kaptak, falaztak nekik, kitüntették azokat, akik utasításokat adtak emberek összeverésére, ezért gondolták azt ezek a figurák, hogy őnekik mindent szabad, hogy őnekik mindent lehet, és ezért van az, hogy joggal meg lehet kérdezni, hogy ezek után ki érezheti ma magát biztonságban ebben az országban.
(13.30)
És arról is szólnunk kell a Ház falai között, hogy egy rendőr lopott a bankból. Igen. (Horn Gábor: Ez jó! - Podolák György: Igen! Még egyszer! Igen!) De ez a rendőr végeredményben semmi mást nem csinált kicsiben, mint amit önök csináltak nagyban. (Felzúdulás a kormánypártok soraiban. - Dr. Vadai Ágnes: Ne! - Göndör István: Szégyen!) Azt tette kicsiben, amit önök nagyban az állami vagyonnal. (Felzúdulás az MSZP soraiban.) Itt van az Országgyűlés előtt az állami vagyonról szóló törvény. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Újabb privatizációs elképzeléseik. (Balogh József: Meggyónhatod ezt is!) A Szerencsejáték Rt.-től a Nemzeti Színházig, ami még megmaradt, azt is el akarják tüntetni.
Arra kérem a választópolgárokat, a tévénézőket, és önöknek sem ártana, egyszer vegyenek elő egy papírt és egy ceruzát, nézzék meg, hogy hova fajult el az államadósság (Podolák György: Például?), hova tűnt el az állami vagyon; olvassanak el közgazdasági tanulmányokat azokról az offshore cégekről, ahova hihetetlen vagyonokat, hogy úgy mondjam, mentettek át, és utána egy egyszerű osztásos művelettel önök is eljuthatnak arra az eredményre, amit most el fogok mondani. (Közbeszólás az ellenzéki pártok soraiból: Halljuk!) Amit ez a rendőr elvett, az kevesebb, mint egymilliomod része annak, amit önök eltüntettek. (Moraj az ellenzéki pártok soraiban.) Ezért a megoldás az, hogy nem elegendő a rendőri vezetők menesztése (Dr. Eörsi Mátyás: ...a Torgyán...!), nem elegendő az igazságügy-miniszter leváltása, hanem az egyetlen megoldás az ön távozása.
Köszönöm. (Folyamatos közbeszólások a kormánypártok soraiból. - Tellér Gyula tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés