BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy kicsit csalódással tölt el, hogy Mátrai Márta úgy fejezte be a beszédét, hogy elutasítja a javaslatot, merthogy a beszéde bizonyos részeiben meg is dicsérte ezt.

Ezért tartom fontosnak, hogy tisztázzuk, mi is történik azokkal az emberekkel, akik végül is nem rehabilitálhatók, és ebbe az 50-79 százalék közötti mezőbe tartoznak. Én úgy értem a javaslat 18. §-ában szereplő 36/A. §-t, ami a hatályos törvényt újraírja, módosítja, hogy ebben a kategóriában továbbra is lehet rokkantnyugdíjat megállapítani, amennyiben ez a bizottság úgy dönt, hogy az illető nem rehabilitálható.

De továbbmegyek: ha úgy döntött, hogy rehabilitálható, és a rehabilitálás mégsem sikerült, akkor is meghozhatja a bizottság azt a döntést, hogy nem rehabilitálható, tehát rokkantnyugdíjassá válik. Ilyen értelemben, még egyszer hangsúlyozom, a 67 százalékos egészségkárosodáshoz képest a jövőben ad absurdum szélesebb réteget is befogadhat a rokkantnyugdíjrendszer.

Talán ha sikerül azt a félreértést eloszlatni, hogy az ilyen módon sikertelenül rehabilitált emberek feltétlenül a szociális ellátórendszerben kötnek ki, akkor képviselőtársam esetleg újragondolja, hogy tudja-e támogatni a javaslatot. Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu