SCHWARTZ BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnézést, hogy másodszor kértem lehetőséget kétpercesre. Ékes úr nem mondja a településcsoport nevét, de arról van szó, amiről eddig is beszéltünk.
(13.20)
Csak szeretném képviselő urat kiigazítani. 2003-ban a közigazgatási hivatal megyei vezetője alternatív megoldást küldött erre a kérdésre, támogatja is, meg nem is. (Ékes József felmutatja a dokumentumot: Itt van, csak el kell olvasni.) Igen, ott van, ebből kiderülhet az alternatív megoldás. De az a kérdés, hogy most mit küldött, nem a 2003-ast - most mit küldött? Most pedig határozottan ellenezte a többcélú kistérségi társulás szétválasztását. Úgyhogy ezt kellett volna inkább mondani, Ékes úr.
A másik, hogy maga a kistérségi társulás nem vette tudomásul a szétválási kezdeményezést. Egyébként rossz a határozat szövegezése, de a lényeg az, hogy nem vette tudomásul. Volt egy kezdeményezés, de a társulási tanács ezt nem vette tudomásul. Azt gondolom, az általános vitában valóban az általános kérdésekről kell beszélni. Én itt elsoroltam, hogy településfejlesztési szempontból célirányosan érdemes ehhez a kérdéshez hozzányúlni, hogy hogyan tudjuk a településcsoportokat, a területet fejleszteni. Ennek egyik eszköze a kistérségi társulás, annak jó üzemmérettel kell rendelkeznie, megfelelő kapcsolatokkal, és természetes, nem mondvacsinált kapcsolatokkal, oda nem illő kapcsolatokkal. A legfontosabb gazdaságélénkítő és -fejlesztő eszköz pedig maga a fejlesztésre fordítható pénzeszköz.
Véleményem szerint a szétaprózódás éppen az ellenkező irányba mutat, ahogy mondtam, a működési költségek nőnek, a fejlesztési költségek azonosak. Azt gondolom, hogy ilyen szempontból ez nem szolgálja a területfejlesztést.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés