PAPP JÓZSEF (MSZP): Ahogy a törvényjavaslatból és az államtitkár úr expozéjából is kiderült, ez a törvényjavaslat szervezeti keretet teremt egy jogharmonizációs folyamat keretében, tehát nem szól azokról a kérdésekről, amelyeket itt Ivanics képviselő úr és Nógrádi képviselő úr is említett. (Dr. Ujhelyi István átmegy a Fidesz padsoraiba, ahol párperces konzultációt folytat Nógrádi Zoltánnal és Ivanics Ferenccel, majd visszatér államtitkári helyére.)
Én egyébként azt gondolom, sem egy ország hangulatának, sem egy országról kialakított képnek nem segít egy olyan helyzet, amelyben egy nagy párt a saját vereségét oly mértékben nem képes feldolgozni, hogy azt az országról hamisan külföldön terjesztett és kialakított képben, illetve idehaza terjesztett és kialakítani próbált képben szándékozik lefesteni.
Azt gondolom, hogy egyáltalán semmi köze ennek és ezeknek a - már elnézést a kifejezésért, de nem tudom másképp mondani - fideszes hasfájásoknak ehhez a törvényhez. Ez a törvényjavaslat azért született, hogy segítse azoknak a szereplőknek a munkáját, akik a határ mellett területi együttműködésekre törekszenek, és én azt gondolom, hogy az a fontos és az a lényeges, hogy mi erről beszéljünk.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés