DR. GEDEI JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Külügyminiszter Asszony! Talán az interpellációs kérdésem tárgya is összefügg valahogy a mostani rendteremtéssel. Hosszú ideje várunk rá, mint ahogy erre a rendteremtésre is, de a lényeg az, hogy végül is sor került rá.

Tisztelt Miniszter Asszony! Ez év februárjában sokak által régóta várt örömteli bejelentést tett, miszerint ez év júliusára elkészülhet a külkapcsolati stratégia, a kormány új külpolitikai stratégiája - remélem, hogy nem erre a kérdésre álltak fel képviselőtársaim -, hosszú ideje várunk erre. Külügyminiszter asszony arról is beszélt, hogy egy olyan korszakhatárhoz érkeztünk, amikor ideje megmérni, hogy a rendszerváltást követően hova jutott a konszenzusos külpolitika, egyáltalán a jövőre vonatkozóan milyen új mozgásterünk lehet. 2004. május 1-je mindenképpen fordulópont volt, mint ahogy mondtam, korszakhatár, hiszen külpolitikai törekvéseink egy része megvalósult, sikerült csatlakoznunk az euroatlanti integrációhoz, NATO-tagok és európai uniós tagok lettünk, azonban a hármas prioritás másik két eleme, a szomszédságpolitika és a határon túli magyar érdekképviselet ma is fontos eleme lehet a külpolitikai stratégiának.

Az interpellációs kérdésem tulajdonképpen arra vonatkozik, hogy melyek lehetnek az új külpolitikai stratégia alapvető elemei, hiszen még nincs kész, júliusra ígérte ezt külügyminiszter asszony. Az igazi kérdés azonban nem ez. És ha lehet, akkor egy költői kérdéssel még megtoldanám ezt, amire nyilván nem kötelessége válaszolni a külügyminiszter asszonynak, hiszen ezt nem adtam le. Az igazi kérdés az, hogy ha meg is születik ez - remélhetőleg konszenzussal -, akkor vajon papíron marad-e egy ilyen stratégia, vagy készek és képesek leszünk határon belül és határon túl összefogni, és azt mondani, hogy ezt a stratégiát megcsináljuk, hogy ennek a stratégiának a megvalósítása érdekében a cselekvési dinamikánkat megtöbbszörözzük. Azt hiszem, ez a valós kérdés, és remélem, hogy külügyminiszter asszony erre is talál majd néhány értelmes választ. (Derültség.)

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu