IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlás 6. pontjához szeretnék hozzászólni, amelyben a lövői kistérség létrehozására teszünk javaslatot Kovács Zoltán képviselőtársammal. Tesszük ezt azért, mert úgy gondoljuk, hogy minden olyan demokratikus fejlesztési intézmény döntése mögöttünk van, amelyet a törvény szavatol, mindazon döntések ellenére, amelyek az elmúlt évben a kormányváltás, az önkormányzati választások óta a különböző testületekben lezajlottak. Tehát a támogatás egyértelmű és egyöntetű.
Arról a kistérségről van szó, amely Sopront és 38 másik települést foglal magában. Ez a 38 másik település azt jelenti, hogy egymástól közel hatvan kilométerre vannak települések, és az elmúlt időszak fejlődése következtében azt mondhatjuk, hogy eltakarják mindazt a valóságot, ami a térségen belül meglévő különbségeket felfedhetné. Ezt nem csak én mondom, hiszen 1995-ben a Magyar Tudományos Akadémia anyaga alapján is azt állapítják meg, hogy Győr-Moson-Sopron megye déli része városhiányos, ily módon a fejlesztési elképzelésekkel, a fejlesztési célok megfogalmazásával nincs szinkronban. Javaslatot is tesznek egy Szany, egy Beled és egy Lövő-Iván környéki kistérség létrehozására. Erre voltak már kezdeményezések a korábbi időszakban is, és a legutóbbi kezdeményezés, a 2003-as gyakorlatilag az Országos Területfejlesztési Tanácsot is megfutotta.
Most itt van egy újabb kezdeményezés, amely azt bizonyítja, az ott élők abban gondolkodnak, hogy az életlehetőségeknek, a mindennapok működésének megfelelő térség alakuljon ki. Lövő központtal tizenhét másik település azt javasolja, hogy váljanak külön kistérséggé, és Soprontól 25 kilométerre déli irányban a megye déli elmaradott részén, az úgynevezett belső periférián lehessen egy külön kistérséget működtetni.
A különböző testületek indoklásaiban az szerepel, hogy 39 településből válna ki 18. Ez annyiban nem igaz a mai napon, hogy nem 39-ből válik ki 18, hanem csak 38-ból, hiszen az előterjesztés - meglátásunk szerint nagyon bölcs módon - egy másik javaslatot elfogadott: Agyagosszergény, amely 32 kilométerre van Soprontól, 8 kilométerre Kapuvártól - az agyagosiak világéletükben mindig Sopronhoz tartoztak - fél vagy egy évvel ezelőtt a kapuvári térséghez lett kapcsolva. Ez a javaslat figyelembe vette az évtizedes-évszázados hagyományokat, figyelembe vette a település kérését, figyelembe vette a kistérségnek, a megyei területfejlesztési tanácsnak a javaslatát, és Agyagosszergény kérése ilyen módon meghallgatásra talált. Egy település tehát jól érezheti magát, másik tizennyolc viszont nem, hiszen a múlt heti vita után az előterjesztő nem támogatta a bizottsági ülésen, és ily módon sajnos újra érvelni kell amellett, hogy a települések akaratát és minden fejlesztési testület akaratát valamilyen módon meg tudjuk jeleníteni a Parlament falai között.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Egy fejlesztési elképzelés mindig a jövőről szól, nem pedig a múltról. Amikor azokat az indokokat hallgatjuk, hogy azért nem lehet ezt különválasztani, mert a statisztikai sorok nem felelnének meg a valóságnak, mert az elmúlt években így alakultak, ez nem helyes elképzelés. Van erre megyei példa is, hiszen az elmúlt bő évtizedben a területfejlesztési törvény megléte óta a győri térség gyakorlatilag megháromszorozódott, ami teljesen helyes. Győr mellett először létrejött egy olyan sokoróalja-pannonhalmi térség, amely közel harminc települést magába foglalt, majd 2000-ben, illetve 2001-ben Pannonhalma és Tét várossá lett nyilvánítva, és mára már van pannonhalmi kistérség, van téti kistérség, és van győri kistérség. Ez azt mutatja, hogy a területfejlesztésben egy ilyen jellegű kezdeményezésnek, ha tíz év alatt is, de van fejlesztési hatása, és kialakulhatnak olyan központok, amelyek a fejlesztések során mindig kulcskérdésnek minősülnek.
Lövő városa - a reménybeli Lövő városa, mert egyelőre még csak falu - lehetőséget jelentene erre. Lövő olyan központi helyen fekszik, ahol a legszélső pontokban elhelyezkedő településeknek a bejárási gondja úgy változna meg, hogy 55 kilométer helyett 15 kilométer lenne. Ez vajon nem jó javaslat? Nem veszi figyelembe a települések érdekeit?
Végezetül azt szeretném mondani... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Elnézést, elnök úr, azt hittem, hogy tíz percem van. Gyorsan befejezem. A megyei fejlesztési tanács...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés