CSIZMÁR GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ismét tennék egy kísérletet arra, hogy próbáljunk meg a józan ész határain belül vitatkozni. Ha ön olyan állításokat fogalmaz meg a vitában, hogy öt év alatt mindent leromboltunk, ami az Orbán-kormány idején történt, akkor ez nem felel meg a valóságnak, mondhatnánk durvábban, hogy hazugság, és nem vezet vissza ahhoz az úthoz, hogy a jövő néhány kérdésében egyetértsünk, mert tényszerűen nem igaz. Ön is mondott olyan példát, ami az Orbán-kormány idején nem volt, azóta pedig van, és folytatandónak ítélte a saját hozzászólásában, mint például a telepfelszámolási programot.
Ön is tudja, hogy az Orbán-kormány idején összesen 2 milliárd forint volt közmunkaprogramokra, ami nagyon fontos a roma lakosság számára, 11 milliárd a Gyurcsány-kormány idején. Azért ezek érzékelhető számok. Ön is tudja, hogy roma foglalkoztatásra 2002-ben nagyjából 1 milliárd forint volt, és körülbelül 10 milliárddal zártuk az előző kormányzati ciklust. De nem sorolom végig az összes tételt.
Ha állandóan politikai elvakultsági alapon próbálunk megítélni tényeket, valóságos adatokat, soha nem fogunk tudni a jövő tekintetében egyetérteni. Ezért próbáljuk meg mentesíteni ezt a vitát ezektől a teljesen nem idevaló elvakult állításoktól, és próbáljuk megnézni, hogy azt, ami benne van a roma integráció évtizede programban, hogy lehet tovább pontosítani, mert nyilván minden ilyen stratégiát lehet tovább pontosítani.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés