DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Országgyűlés! Nagyon örülök annak, hogy az alapelvek legtöbbjében egyetértés van, hiszen Márton képviselő úr is felsorolt jó néhány ilyen alapelvet. Néhány félreértést szeretnék tisztázni.

Az egyik, hogy a tarifákat természetesen nem a szolgáltató, hanem az állam fogja meghatározni. A másik, hogy a tender meghirdetésének, lebonyolításának és a kiépítésének időszaka alatt valamennyi olyan díjpolitikai kérdés, amit most önök felvetnek mint olyan kérdést, amit szeretnének látni, az ez idő alatt meghatározásra kerül. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor felépítek egy áruházat, akkor nem feltétlenül tudom, hogy mennyibe fog kerülni benne a sajt, de azt tudom, hogy ahhoz, hogy lehessen benne élelmiszert vásárolni, szükség van az áruházra.

A magyar úthálózati szakaszok túlterhelését jelentős mértékben a tranzitforgalom okozza, ezért is indokolt a magyar úthálózatra ezen az ágon költeni többet. Nincsen szándék arra, hogy versenyhátrányba hozzuk a hazai fuvarozókat. A "használó fizet" elvet úgy is meg tudnám fogni, hogy egy nehéz-tehergépjármű mintegy 30 ezer személygépkocsinak megfelelő terhelést jelent az úthálózaton. Nincsen egységes európai uniós technológia, ennek a kialakulása nem is várható, hiszen ahogy a képviselő úr is megfogalmazta, nagyon sokféle technológia van forgalomban.

Az országgyűlési határozati javaslat nyitva hagyja azoknak a kérdéseknek a legnagyobb részét, amit a szocialista frakció vezérszónoka is megfogalmazott. Így például a differenciálásnak azt a lehetőségét, amit viszont Márton képviselő úr kért számon a Fidesz részéről ezen a határozaton. Álláspontunk szerint az ellenőrzés különválasztandó a szolgáltatástól, hiszen a szolgáltató nem tudja ellenőrizni önmagát.

Végül szeretném eloszlatni azt a félreértést, hogy a GKM a hivatkozott tendert meghirdette volna. Nem, egy tanácsadói tendert hirdetett meg, éppen azért, hogy az az előkészítő munka, amit önök hiányolnak a díjstratégia tekintetében, a továbbmenetel tekintetében, előrelátó módon tervezhető legyen.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu