JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Én Podolák képviselőtársam hozzászólását figyeltem. Elgondolkoztató az a tény, amikor arról beszélünk, hogy a kincstári vagyon 8000 milliárd forint, és ez valójában többet is érhet valamivel. Jó lett volna egyébként, ha valamilyen háttéranyag valamilyen utalást tenne, hogy mennyivel érhet többet. Kétszer-háromszor többet? Lehet ez 20 ezer milliárd is egyébként, ha forgalmi értéken nézzük? De milyen értéken nézzük? Forgalmi értéken nézzük? Megvalósíthatósági értéken nézzük? Használati érték alapján nézzük? Sokfajta érték van. Ezek mind értékek, kifejezik valamilyen tárgyiasult eszköz, épületállomány, műtárgy értékét. Jó lenne ezt hallani.

Egy kicsit arról is szólnék, hogy biztos, hogy van háttérszámítás vagy háttéradat arra vonatkozóan, hogy az ekkora értékből mekkora az a bevétel, amire számíthatunk, csak úgy százalékosan. Egy százalék, fél százalék összességében? Mert hát azért épített műtárgyakról lévén szó, azt szoktuk számolni, hogy legalább egy százalék, hogy mondjam, bevételnek lenni kell utána, hogy az a fenntartására vagy valamire elég legyen. Akkor az jelentős összeg egyébként, ha a több tízezer milliárd értékű kincstári vagyon értékének megfelelően csak egyszázalékos bevétele van; illetve azt is jó lenne tudni, és erről sem szól semmilyen előterjesztés, hogy ennek a kincstári vagyonnak egyáltalán hány százaléka az, amiből arra lehet következtetni, ami után bevételt remélhet egyébként a nemzeti vagyongazdálkodási tanács, illetve a zártkörű részvénytársaság.

Az is elgondolkoztató és mindenféleképpen figyelemre méltó, hogy vajon minden vagyontárgy átkerül-e, amire most gondolunk, vagy úgy közben a nagy átszervezésben esetleg eltűnik a szervezés alatt, vagy pedig amikor egyáltalán tudomást szerez erről az új testület. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Én azt hiszem, nagy meglepetések lesznek még e tekintetben is.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu