PODOLÁK GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Komoly szakmai vita hangzik itt el. Azok az észrevételek, amelyek elhangzottak, szinte mind figyelemre méltóak, és el kell gondolkodni rajtuk, azon is, hogy miért születtek meg ezek a vélemények.

Mivel hozzáértő emberek ülnek itt a padsorokban, a 230 módosítóról hadd mondjam el, hogy ebből több mint 60 darab dogmatikai, tehát pont, vessző, és, ilyenekről szól. Marad 140 javaslat. Mivel öt párt van itt, körülbelül 30 olyan ponton érinti a törvényt, ami fontos, és körülbelül 6-8 ponton érinti, ami lényegi.

Tehát ha így kezeljük ezt a törvényt, akkor én úgy gondolom, hogy azokkal a módosító javaslatokkal... - mert ugyanazon témákat vetette fel minden egyes párt, ha figyelték képviselőtársaim, én a tízperces hozzászólásomban ezeknek a lényegét elmondtam. Tehát hozzáértő emberként természetes, hogy mindenki ugyanarra adta be a módosító javaslatát. Tehát egyáltalán nincs olyan veszélyes helyzet, mint amit itt egy kicsit dramatizáltak.

Ami Katona képviselőtársam észrevételeit illeti, a megújuló energiákkal kapcsolatosan az a filozófia valósul meg a törvényben, hogy a két éve már elindítottak ne károsodjanak, hiszen szükség volt ennek a felzárására, a beindítására. Jelen esetben a szélerőműveknél a kiadott, durván 230 megawattal termeljenek ilyen kondíciók között, addig, amíg ki nem futnak a szerződései, de az újaknak már a versenypiacon kell részt venniük. Ehhez természetesen meg kell teremteni azokat a feltételeket, hogy a hálózat befogadóképes is legyen erre. Erre több technikai, technológiai megoldás van, és ezt csak ennek a függvényében lehet a továbbiakban bővíteni, hiszen így a fogyasztók fizetnék meg ennek az árát.

Az 50 megawattos észrevételre szintén nagyon alapos módosító került beadásra, mert aki megújuló energiában 50 megát termel, az ugyanolyan kedvezményben kell hogy részesüljön, mint az összes többi, hiszen az is megújuló (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), és ez is kedvezményeket jelent.

És még egyet: a társadalmi bizottság - elnézést, elnök úr, ezzel megspórolok két kétpercest - kiiktatásával a törvényből tökéletesen egyetértünk, ezt beadtuk, hiszen ez egy abnormális helyzet lenne, amikor a versenytársaknak lehetőségük lenne egymás bizalmi szerződéseiben üzleti titkokat megnézni. Egyetértünk ezzel.

Forrás: parlament.hu