SZABÓ LAJOS (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy nagyon rövid képviselői önálló indítvány fekszik most a Ház asztalán, amelynek a tartalma arra irányul, hogy a kincstári biztos nemcsak akkor lenne kirendelhető, ha a központi költségvetési szerv adósságállománya már elért egy jelentős, jogszabályban meghatározott mértéket, hanem akkor is, amikor az intézmény gazdasági, pénzügyi folyamatainak alakulása ezt indokolttá teszi. Tehát itt a kötelező kirendelés intézményét javaslom megváltoztatni egy ilyen előzetes lehetőségre, ami az utólagos beavatkozást tudja helyettesíteni. A kincstári biztos hangsúlyozottan nem szakmai felügyeletet, hanem pénzügyi felügyeletet biztosít azzal, hogy amíg a kirendeléskori indokként megjelölt helyzet nem javul, csak az ő ellenjegyzésével lehet kötelezettséget vállalni, illetve kifizetést teljesíteni.
Ezeknek a módosításoknak az indoka pedig az, hogy az előttünk álló struktúraátalakítás következményeként jelenhetnek meg olyan tartozásállomány-növekedések, amelyek indokolhatják azt, hogy előretekintve is lehessen ezt a biztost kirendelni. A hatályos rendelkezések alapján a kincstári biztos kirendelésének a feltétele, hogy a meghatározott mértéket, 50 millió forintot vagy a kiadási előirányzat 3,5 százalékát meghaladó 60 napon túli, lejárt adósságállomány esetén van kötelező utólagos beavatkozásra mód. Ez egy megelőzést szolgáló beavatkozásra lehetőséget adó módosítás, hangsúlyozottan kizárólag az állami intézményeknél, önkormányzati intézményekre ez nem terjedne ki. Úgy gondolom, ezen intézmények gazdálkodásának fegyelmét biztosító módosító javaslatról van szó, ezért kérem a Házat, hogy vitassa meg, és megvitatás után fogadja el ezt a rövid módosítást.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés