ELNÖK: Az előterjesztő előzetesen írásban minden frakció részére eljuttatta a támogatott módosító javaslatok körét. Ezek szerint a T/2937/18. számú ajánlás 5., 7., 8., 12. és 16. pontjait, továbbá a T/2937/21. számú kiegészítő ajánlás 1. pontját az előterjesztő támogatja.
Az MSZP képviselőcsoportja az ajánlás 12. és a kiegészítő ajánlás 1. pontjáról, a Fidesz képviselőcsoportja pedig az ajánlás 7. pontjáról külön szavazást kért.
Most az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés a külön szavazásra kért indítványok kivételével. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e ezeket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 202 igen szavazattal, 126 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most a külön szavazásra kért javaslatokról és azok alternatíváiról határozunk.
A kiegészítő ajánlás 1. pontjában Béki Gabriella a törvényjavaslat 3. § (3) bekezdésében a törvény 12. § (6) bekezdésének módosítását javasolja. Lényege: ha az ügyelet rendes munkaidőben történő ellátása az alkalmazott egészségügyi dolgozó alapbérét érinti, erre a megállapodásban ki kell térni. A javaslat elfogadása kizárja az ajánlás 10. pontjában lévő indítványt. A javaslatot az előterjesztő és a foglalkoztatási bizottság támogatja, az egészségügyi bizottság nem támogatja, az MSZP-frakció pedig külön szavazást kért róla. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 198 igen szavazattal, 124 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Az ajánlás 12. pontjában Béki Gabriella a törvényjavaslat 5. §-ában a törvény 13/A. § (1) bekezdése felvezető szövegének pontosítását kezdeményezi. A bizottságok nem támogatják. A javaslatot az előterjesztő támogatja, az MSZP-frakció külön szavazást kért róla. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 214 igen szavazattal, 111 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.
Az ajánlás 7. pontjában Mikola István és más képviselők a törvényjavaslat 3. § (1) bekezdésében a törvény 12. § (1) bekezdés b) pontja szövegpontosítását kezdeményezik. A javaslatot az előterjesztő és a bizottságok támogatják, de a Fidesz-frakció külön szavazást kért róla. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 326 igen szavazattal, 3 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most azokról a módosító javaslatokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében még szavazni lehet.
Az ajánlás 1. és 2. pontjai alternatívát tartalmaznak. Az ajánlás 1. pontjában Mikola István és más képviselők terjesztenek elő javaslatot a törvényjavaslat 1. §-ában a törvény 4. § e) pontjára. Az alaprendelkezés az egészségügyi ügyelet fogalmát határozza meg.
Először Mikola István és mások javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 1. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 136 igen szavazattal, 189 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Most Csáky András javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 2. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 135 igen szavazattal, 192 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 4. és 11. pontjaiban Mikola István és más képviselők a törvényjavaslat 1. §-ában a törvény 4. §-át új ponttal egészítik ki. A javaslatban a főállású ügyeletes orvosra terjesztenek elő szabályt. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 135 igen szavazattal, 193 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 6. pontjában Csáky András a törvényjavaslat 2. §-ában az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló törvény 5. § (5) bekezdése kiegészítését javasolja a készenléti szolgálatra utaló fordulattal. A javaslat nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, de az MDF-frakció szavazást kért róla. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 137 igen szavazattal, 195 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 9. pontjában Mikola István és más képviselők a törvényjavaslat 3. § (3) bekezdésében a törvény 16. § (6) bekezdésének módosítását kezdeményezik a kollektív szerződésre utaló fordulattal. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 132 igen szavazattal, 197 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 13. és 14. és a kiegészítő ajánlás 2. pontja alternatívát tartalmaz a törvényjavaslat 5. §-ában a törvény 13/A. § (1) bekezdésének módosítására. Az alaprendelkezés az ügyeleti díj mértékét határozza meg.
Először Nagy Kálmán és mások javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 2. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 132 igen szavazattal, 190 nem ellenében, 8 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most Mikola István és más képviselők javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 13. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 128 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 8 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most Schvarcz Tibor és más képviselők javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 14. pontja szerint. A költségvetési bizottság nem támogatja, a többi bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 17 igen szavazattal, 181 nem ellenében, 130 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 15. pontjában Nagy Kálmán és Puskás Tivadar a törvényjavaslat 5. §-ában a törvény 13/A. § (2) bekezdésének módosítását indítványozzák. Ebben a készenléti díj mértékét növelik. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 128 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 8 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem szavazott az Országgyűlés. (Nincs jelentkező.) Nem jelentkezett senki sem. A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.
Soron következik az egyes foglalkoztatási jogviszonyokat szabályozó törvények munka- és pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala.
(20.40)
Az előterjesztést T/2938. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/2938/26. és 32. számokon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket, hogy az előterjesztői zárszó már elhangzott.
A T/2938/26. számú ajánlás 17. és 19. pontja, valamint a T/2938/32. számú kiegészítő ajánlás 5. pontja nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, ezért ezekről nem határoz az Országgyűlés. A kiegészítő ajánlás 8. pontja az első helyen kijelölt bizottság álláspontja szerint nem házszabályszerű, ezért erről nem lehet szavazni. Nem döntünk továbbá az ajánlás 1., 4., 10. és 12. pontjairól, valamint a kiegészítő ajánlás 5. pontjáról, mert azokat előterjesztőik visszavonták.
A Fidesz-frakció külön szavazást kért a támogatott javaslatok közül a kiegészítő ajánlás 7., 9. és 10. pontjairól. Az MSZP-frakció külön szavazást kért a kiegészítő ajánlás 13. pontjáról.
Tisztelt Országgyűlés! Felkérem Béki Gabriella jegyző asszonyt, ismertesse azokat a módosító javaslatokat, amelyeket az előterjesztő támogat.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés