DR. BOTKA LÁSZLÓ, az európai ügyek bizottságának előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha elnök úr megengedi, akkor a két egymást követő törvényjavaslatról közösen mondanám el a bizottság álláspontját (Közbeszólás az MSZP soraiból: Együttes tárgyalás van.) - nem hallottam, akkor köszönöm szépen -, hiszen mind a két törvényjavaslat megállapodás kihirdetéséről szól, és mind a kettőnek lényegében ugyanaz a lényege: az Európai Unió tagállamai és Izland, Norvégia közötti bűnügyi, igazságügyi együttműködésre kiterjeszteni az európai uniós egyezményeket.
Az átadási eljárásról szóló megállapodás új eljárási rendszerében lényegében az államközi kapcsolatokat felváltják az igazságügyi hatóságok közötti kapcsolatok. A Magyarország, Izland és Norvégia közötti kiadatási ügyekre eddig irányadó 1957-es Európa tanácsi egyezmény, valamint kiegészítő jegyzőkönyvei megfelelő rendelkezésének a helyére fognak lépni a megállapodás rendelkezései.
A másik törvényjavaslat a bűnügyi jogsegélyegyezmény kiterjesztése. 2000-ben kötöttek átfogó bűnügyi jogsegélyegyezményt az Európai Unió tagállamai. 2003-ban született az Unió tagállamai és a két ország között megállapodás, hogy ennek az egyezménynek bizonyos elemeit kiterjesztik Norvégiára és Izlandra. Lényegében e megállapodás elfogadásával egy európai uniós jogi normát fogadunk el. Az egyezmény és a vonatkozó jegyzőkönyvek alkalmazása lehetővé válik az Unió tagállamai, valamint Norvégia és Izland esetében.
Mind a két törvényjavaslatot az európai ügyek bizottsága a mai ülésén megtárgyalta, és egyhangúlag a tisztelt Háznak elfogadásra javasolja.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés