DR. KOVÁCS ATTILA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A stroke-kérdéssel kapcsolatban nagyon pontos és naprakész válaszokat tudok önnek adni. Éppen a múlt hét végén egyeztettem utoljára Nagy Zoltán professzor úrral. A stroke-kérdés az, ami az ideggyógyászati kérdéssel együtt, tehát a neurológia kérdésével együtt úgy néz ki, hogy most a 7,5 milliárdos pályázat kihirdetésével együtt megnyugtatóan rendeződni fog. Az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetbe fog átmenni - Nagy Zoltán professzor úrral egyeztetetten - az ideggyógyászat és a stroke-központ, méghozzá egy olyan állapotba, ahol egy körülbelül 1 milliárd forint értékű beruházás keretében egy új tudományos intézmény fog létrejönni, amelyben végre egymás mellett lesznek olyan rokonszakmák, amelyek a tudomány és a mindennapi működés szempontjából is együtt kell hogy legyenek.

Azt gondolom tehát, hogy az OPNI részéről, az önök oldaláról biztosan sok minden másképp látszik, de ez az egy rész, amit most a képviselő úr kiemelt, bizonyosan és tisztán szakmailag is és mindenféle szempontból megalapozottan rendeződni fog. Ezt én garantálom. A jelenlegi stádiumban már a 7,5 milliárdos pályázat kihirdetésével a fedezete megteremtődött, elindul a közbeszerzési pályázat, és csak akkor fognak átkerülni a betegek oda, amikor a megfelelő feltételrendszer kialakításra kerül, méghozzá nemcsak tudományos és egyéb szempontból, hanem egy komoly szakmai előrelépés fog történni: végre Magyarországon is létrejön egy olyan tudományos műhely, ahol ez a két fontos szakma egymás mellett fog dolgozni.

Kérem válaszom elfogadását.

Forrás: parlament.hu