HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm. A miniszter úr lenyűgözött engem a felkészültségével az APEH-vizsgálatokat illetően. Én arra az egyre lettem volna kíváncsi, amelyet ön sem tud nyilván az adatvédelmi okok miatt elmondani.

De azért történt egy és más. Az első rövid válaszát, hogy akkor nagyon sok ilyen pert kéne indítani, ezt én azért nem tudom elfogadni, mert nem egy akármilyen lapról van szó, ezt az újságot általában a közvélemény-formálók, a döntéshozók olvassák, ez nem akárkinek a lapja, ez általában a döntéshozók között terjed. Egy ilyen állítás a politikai elit és a kormány vonatkozásában nem maradhat cáfolat vagy retorzió, illetve valamilyen jogkövetkezmény nélkül. Önök ezt elmulasztották, és ez bizony elég komoly baj.

De azért történt más is: ennek a lapnak a főszerkesztőjét és a főszerkesztő-helyettesét ez után az eset után rejtélyes körülmények között, átszervezésre hivatkozva a lapnak az éléről eltávolították. Én nem hiszem, hogy a két dolog között ne lenne összefüggés; ritkán fordul az elő, hogy valaki valamit leír, és akkor hirtelen átszervezés miatt egy olyan jó nevű újságírót, aki azt a lapot jegyezte főszerkesztőként és a helyettesét rövid úton és rövid időn belül eltávolítják. (Szórványos taps az ellenzék soraiban.)

Forrás: parlament.hu