DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szabó képviselőtársamnak szeretnék csupán annyit mondani, hogy én nem hiszem, hogy ellentmondás van a szeretettörvény és aközött, amit én mondtam, hiszen a szeretet és az igazság együttes jelenléte nélkülözhetetlen a keresztény életben.
(17.20)
Ettől a szeretettörvény - szeresd Uradat, Istenedet és a többi, és szeresd felebarátodat, mint tenmagadat - élő törvény, de az igazság nélkülözhetetlen hozzá. A keresztény ember, a hitvalló ember követi Jézus Krisztust. És miben? Az igazságban. Azért mondja, hogy én vagyok az út, az igazság és az élet, tehát igazságot kell... (Közbeszólás az MSZP soraiból.) Nem, én csak követni szeretném azt az Úr Jézus Krisztust, aki az igazság, és aki megmondta, hogy mi az igazság, mércét adott nekünk, és nekünk ezt mindenképpen követni kell.
A másik, Balogh képviselőtársamnak. Nincs kétféle erkölcs, egyféle erkölcs van. Azok, akik olyan atrocitásokat és igazságtalanságokat követtek el a képviselő úrral, erkölcstelenek. (Balogh József: Egyetértünk!) Egyféle erkölcs van, ebben egyetértünk.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés