DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először engedtessék meg, hogy Tatai-Tóth képviselő úrnak válaszoljak. Lobogtatta a képviselő úr a Fidesz választási ígéreteinek gyűjteményét. Tisztelt Képviselő Úr! Abban vannak ilyenek, hogy járulékcsökkentés, vannak ilyenek, hogy különböző szociális rendelkezések. Egyre szeretném emlékeztetni: mindegyiknek múltja van. A Fidesz egy korábbi kormányzás idején már járulékcsökkentést végrehajtott sikerrel és eredménnyel, ennek a folytatását ígérte meg. (Göndör István: Ettől kezdve kezdett el nőni a hiány! - Dr. Szabó Zoltán nevet.) Ez egészen más, mint az a kérdés, hogy a miniszterelnök úr Őszödön azt mondja, hogy hazudtunk, félrevezettünk, tudtuk, hogy hazudunk, a hatalom megszerzése érdekében mondtuk. (Dr. Szabó Zoltán: Ilyet nem mondott!) Ennek alapja van, és volt egyáltalán esély arra, hogy ezért dolgozzanak, és nem olyan felhanggal került az összeállításra, mint ahogy az őszödi beszéd.

Göndör képviselő úrnak mondom, hogy én a jobbító szándékú határozatok megtárgyalását indítványozom, és nem a kétéves parlamenti munka statisztikai felmérését, mert abból mind a kettőnknek bőven elég van. Tudom, hogy mire megy ki a játék, arra megy ki a játék, hogy az Orbán-kormány idején az akkori szocialista módosító indítványok kevésbé lettek elfogadva (Dr. Szabó Zoltán: Nem kevésbé, egyáltalán nem!), és akkor most ne szóljunk semmit, kipipáljuk mind a két oldalt, és akkor gyakorlatilag minden marad a régiben. Ebből, köszönöm szépen, nem kérek. Én arra kész vagyok, és ezt Szabó Zoltán képviselő úrnak mondom, hogy a kormánypárti képviselők legnagyobb bánatára most már hónapokon keresztül minden napirend-elfogadás azzal indul, hogy a Fidesz kilenc vagy tíz törvényjavaslatának (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) napirendre-vételét kell megakadályozni, amit eddig töretlen sikerrel a kormánykoalíció megoldott. És ezek között egyetlen olyan törvénymódosítás sincs, képviselő úr, hogy mit ne csináljunk. (Az elnök ismét csenget.) Minden egyes törvényjavaslat pozitív előbbre lépési szándékkal lett beterjesztve.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiból.)

Forrás: parlament.hu