DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Valóban, kicsit kötöttebb műfaj volt, amit az előbb elmondtam, annak a reményében egyébként, hogy bár a téma ma az őszödi beszéd, de talán egy picit az érem másik oldalát is át tudjuk tekinteni.

Nagyon sértett, hogy pont Vitányi Iván hozzászólása kapcsán rengeteg bekiabálást hallottam az önök oldaláról, és talán pont nála volt ez nagyon méltatlan. Mégis nagyon sok mindent mondott arról, hogy az elmúlt 16-17 évben a politikai elit milyen hibákat, milyen hazugságokat és milyen vétségeket követett el az egész országgal szemben.

Azt gondoltam - és talán azért akartam önökkel megosztani ezt a pár röpke gondolatot -, hogy mindannyian szembe tudunk nézni ezzel, és az önök oldala is szembe tud nézni ezzel. Sajnos, ez ma nem történt meg, nem is várható ez talán. Egy dologban reménykedem, hogy talán a politikai ifjúsági szervezetek tekintetében azért elindulhat egyfajta kommunikáció, már ha így nagyban nem is megy. (Babák Mihály: Ki fog hinni nektek?)

Próbálkoztunk ezzel, ősszel többször kerekasztal-beszélgetéseket hívtunk össze igazán szakmai témákban. Nyilván a politikai kommunikációs gépezet részeként, a Fidesz ifjúsági szervezete egyszer sem volt elengedve ezekre a vitákra, bár a többi politikai ifjúsági szervezet egy asztalhoz tudott ülni. Nagyon sajnálom, hogy a mi generációnkra is áthúzódik ez a fajta egymással való szembenállás.

Én nem ezt képviselem, ezzel a felszólalással csak az érem másik oldalára szerettem volna rávilágítani, és arra is, hogy egyébként, ha építő jellegű gondolatok merülnek fel, akár korosztályos kérdésekben, akár diákkedvezmények kérdéseiben, akkor pedig el kell ám járni a minisztériumi tárgyalásokra még azoknak a fiataloknak is, akik ma úgy gondolják, hogy nyeregben vannak, és egy közvélemény-kutatási adatra támaszkodva majd bizton hozzák a következő választást.

Nem, a dolgok most történnek, nagyon sok mindenért együtt kell fellépnünk, és meggyőződésem, hogy az érem mindkét oldalát meg kell vizsgálnunk, vagy meg kellett volna vizsgálnunk ezen a vitanapon is.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu