HOCK ZOLTÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Röviden annyit szeretnék csak mondani, Göndör István azt mondta diadalittasan, hogy ezermilliárd forinttal csökkent a költségvetés kiadása. (Göndör István: Ezzel fog ebben az évben!) Fog. Azt mondom, hogy éljen. Csak arra szeretném a figyelmét felhívni, hogy 2004 és 2005 között, amikor a miniszterelnök saját hangját tett vallomása alapján nem csinált semmit, ötezer milliárd forinttal nőtt az államadósság. Ha önök abban a két évben nem cinkosai a miniszterelnöknek a semmittevésben, hanem ösztökélik arra, hogy tegye a dolgát, amire megválasztották, tisztelt képviselő úr, mert megválasztották, akkor vélhetően a végét sokkal könnyebben érné el az ország, ami még meglehetősen hosszú lesz.
Még egy megjegyzésem lenne. Sok mindenről vitatkozunk, hiányról, beszédről meg egyebekről. Fónagy János képviselőtársunk nagyon-nagyon diszkréten, nagyon kulturáltan fogalmazta meg azt az óhajt, amit egyébként, én azt gondolom, az ország többsége, a parlament ellenzéke vár önöktől, hogy alázattal, szelíden azt mondják, hogy elnézést kérünk, azt, hogy bocs. Ha ezen túl tudnák tenni magukat, ha nem élnék meg presztízsveszteségként ezt az egész történetet, azt gondolom, Őszödről nem vitatkozna ma itt a parlament, hanem réges-régen túl lennénk ezen a kérdésen. Görcsösen ragaszkodnak ahhoz, hogy Őszödön egy heroikus igazságbeszéd hangzott el, miközben önök is tudják, hogy olyasmit védenek, amit nem lehet védeni. És azt gondolom, ezt várja el a miniszterelnöktől is, önöktől is az ország többsége. Ha ezt megtennék, réges-régen túl lennénk ezen a kérdésen.
Köszönöm. (Taps az ellenzék soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés