DR. GYENESEI ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Miniszter Úr! Én szívem szerint most elfogadnám a választ, de nem tehetem. (Moraj a kormánypárti padsorokból.)
A miniszter úr azt mondta, hogy az emberélet és a vagyonvédelem fontos - az a redőny, amit felszereltek, egyébként az emberéletet és a vagyonvédelmet ugyanúgy szolgálja, mint az, amire ön utal. Az pedig, hogy szakértői mérés bizonyítja azt, és ezt hiteles szakértővel mérettették meg, amit idéztem is, amely szerint a légrések megfelelő szellőzést biztosítanak, vagyis veszélyhelyzet nem áll fenn, ez lehetővé tenné azt, hogy megértéssel kezelhető lenne az ügy.
Ezért őszintén sajnálom, hogy csalódnom kellett a válaszban. A nagyobb baj az, hogy az érintettek, a sok ezer, tízezer család is csalódott ebben a válaszban: lehetőséget kértek és ezt nem kaptak; választ kaptak, de nem kaptak segítséget. Ezért a választ nem áll módomban elfogadni. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés