GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Közös büszkeségünk, amikor a Magyar Köztársaság Honvédsége sikeresen tud teljesíteni nemzetközi feladatokat. Természetesen közös érdekünk, hogy nemzetközi katonai kötelezettségvállalásainknak megfelelő minőségben tudjunk eleget tenni. Természetesen a liberális párt minden olyan lépést támogat, ami ennek alátámasztásához szükséges; a személyi feltételek megteremtése és minden olyan lépés, amelyet a szakminiszter az imént ismertetett, a liberális párt támogatását élvezi.
A vizsgálóbizottságokkal kapcsolatban szeretném felidézni, hogy nem volt még a rendszerváltás utáni magyar parlamentarizmus történetében olyan vizsgálóbizottság, amelyet a liberális frakció akadályozott volna meg, amelynek a létrejöttét, amelynek a működését a liberális frakció akadályozta volna meg. Természetesen a parlamenti vizsgálóbizottságot, mint a demokrácia egyik fontos eszközét, most is támogatjuk.
Ugyanakkor szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy mind a két nagy frakció benyújtott egy-egy vizsgálóbizottsági kezdeményezést, amely egyvalamiben közös. Nem a vizsgálat tárgyában, illetve idejében, mert abban máshová helyezik a hangsúlyt: a prejudikációban közös a két vizsgálóbizottsági kezdeményezés. Mi annak a hívei vagyunk, hogy a teljes folyamatot, a teljes időtartamot és minden egyes lépést ebben a folyamatban egy parlamenti vizsgálóbizottság vizsgáljon meg. Azt is, amit a Fidesz frakciója kezdeményezett, azt is, amit a szocialista frakció kezdeményezett, egy közös vizsgálóbizottságban vizsgáljuk ki. Lehetőség szerint pedig óvakodjunk és tartózkodjunk a vizsgálóbizottsági kezdeményezések címében megfogalmazott prejudikációtól, ami általánossá vált a parlamenti gyakorlatban, és az igazság kiderítéséhez kevés esetben vezetett eddig közel, azonban alkalmas a parlament közös tekintélyének lejáratására.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés