DR. KIS ZOLTÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Nos, ha a kormány rászánja magát, hogy hozzányúl egy olyan törvényhez, amelynek a címében a termőföld megjelenik bármilyen vonatkozásban is, vagy akár az agrárpiaci rendtartás, akár az agrárgazdaság fejlesztése, akkor hajlamosak vagyunk arra, hogy ebben a Házban elindítsunk egy olyan átfogó vitát kormánypártok és ellenzék között, amely arról szól, hogy mi is a magyar agrárium, a magyar vidék kitörési lehetősége, és azt milyen módszerekkel lehet megoldani, illetve ahhoz milyen jellegű jogi szabályozás kell. Ezek a viták néha, attól függően természetesen, hogy az ágazat helyzete hogyan alakul, odáig is elmennek, hogy ha nem tudsz valamit megoldani, akkor hozz rá létre külön bizottságot. Meg szoktuk beszélni különböző fórumok működését, agrár-kerekasztalokat, társadalmi vitákat, aztán kiadunk a végén egy nagyjából konszenzuson alapuló nyilatkozatot, és rábízzuk az Országgyűlésre, hogy kezdjen vele valamit. Ez 1993 óta így van; aktív részese voltam egy-két ilyen kerekasztalnak.

Aztán az alapelvekben mindig van egyetlenegy pont, a föld, a földhasznosítás és a földtulajdonlás, amiben megállapodásnak híre-hamva, de még reménye sincs, s közben telik az idő. Úgy, ahogy Bagi képviselő úr is mondja, előbb-utóbb az a moratórium, amit kaptunk az Európai Uniótól, le fog járni. És barátaim, addigra már a befektetői kör úgy elviszi innen a földet, hogy azok, akikről mi itt beszéltünk, akiknek az érdekében próbálkozunk jogi szabályozást létrehozni, nevezetesen a vidéken élő, főhivatásszerű mezőgazdasági termelők, akik egyben a népességmegtartó erőt is jelentik, a magyar vidéket jelentik, ezek kiszolgáltatottá fognak válni, és tisztelet a kivételnek, túlnyomó részük, akinek még szerencséje lesz, bérlőként, vagy ne adj' úristen, alkalmazottként dolgozhat a területén.

Ezért egyetértek minden olyan szándékkal, ami azt mondja, hogy a termőföld vonatkozásában sürgősen olyan jogi szabályozásra van szükség, ami hosszú távon egyértelműen rendezi ezeket a viszonyokat, és helyzetbe hozza azokat a magyarországi termelőket, akik a magyar vidék népességének jelentős részét képezik. Két dologgal lehet helyzetbe hozni őket, részben a jogi szabályozással, az ehhez kapcsolódó közgazdasági rendszerrel, és hitelekkel, amivel meg tudja szerezni azt a földet, amin majd gazdálkodni kíván. Itt van az a pont, amikor arról kell beszélnünk, hogy ki az, aki termelési jelleggel, illetve mezőgazdasági művelési céllal akar földtulajdonlást, vagy aki befektetési céllal. Mert a kettő nem ugyanaz.

Most a kormány meddig ment el ezzel a két előterjesztéssel? Addig ment el, ameddig el tudott menni különösebb konfrontáció nélkül az ellenzék vonatkozásában. Nem mehetett tovább. Én értem, hogy önök keveslik. Én is keveslem, Gőgös úr is kevesli. Hú, de jó lenne, emberek, már egyszer...! Amikor 1997-ben a Nemzeti Kerekasztal összes állásfoglalását kiadtuk - Jakab úrra nézek -, egy pont kivételével: ki szerezhessen földtulajdont jogi személyek vonatkozásában, illetve a külföldiek tekintetében, itt nem volt megállapodás, ezért nem is került be.

(12.20)

Eltelt azóta tíz év, és nem haladtunk semmit. Most a kormány azt mondja, hogy amit meg tud csinálni a földtörvénnyel, megcsinálja.

Mit csinál? Azt mondja, kérem szépen, a termőföld védelmére vonatkozó szabályokat kiveszi innen, mert az külön fejezet volt, nem is való egyébként jogdogmatikai szempontból sem igazán oda, kiveszi, és azt mondja, önállóan szabályozzuk le, hogy milyen tulajdonosi, illetve használói felelőssége van annak, aki termőfölddel rendelkezik, illetve aki a termőföldet termőföldként kívánja hasznosítani.

És itt is volt egy filozófiai vita az elmúlt tíz évben, voltak, akik a földet féltették, idetartoztak a liberálisok, és voltak, akik a földtulajdonost. Voltak, akik a tulajdonos oldaláról közelítették meg, hogy tulajdonos az legyen, aki rendes, becsületes magyar állampolgár. Mi meg azt mondtuk, hogy tulajdonos az legyen, aki leginkább tudja hasznosítani és védeni ezt a földet, és leginkább az adott közösség érdekében tud ezzel gazdálkodni. És nem tudtunk túllépni, a mai napig nem tudtunk odáig elmenni, hogy ezt a dán modellt igazából figyelembe vegyük, és elmozduljunk abba az irányba, a helyben lakók, tehát a földközeli használók irányába mozduljunk el. Most figyelmeztetem a tisztelt ellenzéket, jövőre bejön a farmtípusú támogatás, itt a családi gazdaságokkal probléma lesz, akik egyébként szerepelnek a földtörvényben mint elővásárlásra jogosultak, és ugyanígy az őstermelők is.

Tehát itt nekünk az idő még rövidebb, mint hogy arról beszélünk, hogy a külföldiek mikor jöhetnek be, mikor nem jöhetnek be. Nekünk már gondolni kell arra, hogy a jogi megfogalmazásunkban igazodjunk az európai uniós szabályozáshoz, és ezeket a köröket személyükben preferáljuk mind az elővásárlásnál, sőt bizonyos esetekben akár vételi joggal rendelkezők tekintetében is úgy, ami ezt a gazdálkodási struktúrát nem sérti és nem rogyasztja meg olyan tekintetben, hogy a korábbi bérlők esetleg kikerülnek, de komoly invesztíciót hajtottak végre a gazdálkodási egységben.

Ezért én is azt mondom, hogy ezt a nyarat arra kellene fordítani, hogy ezt a két törvényt - ahogy még lehet - próbáljuk meg nemcsak módosításokkal, hanem esetleg a kormány egyetértésével bővíteni. A tegnap elfogadott Házszabálytól való eltérés lehetőséget nyújtott arra, hogy a módosító indítványokat augusztus végéig lehessen beterjeszteni. Annak örültem volna istenigazából, ha le se zárjuk ma az általános vitát, hanem azt mondjuk, hogy barátaim, szeptemberben még nyugodtan folytathatjuk. Mert azzal, amit a termőföldről szóló törvény módosításánál a kormány hoz, nevezetesen, a földhasználati jognak a bejegyzése, nyilvántartása és ennek regisztrációja - ezen, most ezen megint vitatkozhatunk, hogy kell vagy nem kell, kell bizony, mert a támogatások kifizetésének alapfeltétele ennek a szabályozásnak a megléte, a mostanihoz képest egyszerűbbé tétele, mert azért aki gazdálkodik, az tudja, hogy mennyi macerának vannak kitéve szerencsétlen földhasználók, másrészről meg nagyon fontos, hogy azok a jogi garanciák meglegyenek, amelyek ezt működtetik.

De nem nyúltunk hozzá nyilvánvalóan a földtörvény lelkéhez, mert valamennyi oldalnak a lelke az, hogy kié, hogyan fordul ez. Bagi képviselő úr említette, hogy országgyűlési határozatra lenne szükség. Van, a birtokpolitikai irányelveket elfogadtuk, sőt egész konszenzussal fogadtuk el, csak amikor az alapján kellene megcsinálni ezeket a törvényeket, amiről helyesen szólt képviselőtársam, akkor jönnek elő ezek a nézetbeli különbségek kettőnk között, hogy ki melyik oldalról milyen jellegű tulajdonosi kört szeretne látni.

És itt a szétválasztásnál én meg azt mondom, jó, hogy a földvédelmet és a talajvédelmet kivettük, mert könnyebben tudunk azokkal a problémákkal foglalkozni, amire Örvendi képviselő úr is célzott. És egyébként nagyon helyesen olyan módosító indítványokat jelzett már itt, mint az a 400 négyzetméter a tanyánál. Ezt én is ajánlanám átgondolásra, mert korábban a talajvédelemnél volt olyan, hogy tanya és a tanyához tartozó terület. És ez a 400 négyzetméter szerintem is kicsi, és nem nevesíti. Mondjuk, a 400 négyzetméter rendben van, de emeljük be azt, hogy amennyiben ez tanya, gazdasági épület, annak arányában egy maximum lehetőséget hozzunk be a törvénybe úgy, hogy az illető hatóság dönti majd el, hogy annak a gazdaságnak, amelynek a központját képezi ez az infrastruktúra, indokolt-e annyi négyzetméter vagy nem indokolt. És ha nem indokolt, akkor nyilván a különbözetre majd a földvédelmi járulékot ki kell fizetni, egyebekben meg nem.

És arra is fölhívnám a figyelmet - államtitkár úr utalt rá egyébként -, hogy most már a földvédelmi járulék és a földvédelmi bírság mellett van a talajvédelmi bírságolás lehetősége is, amelynek a tételein persze nem szoktunk összeveszni, mert mind az ellenzék, mind a kormánypárt mindig azt szokta mondani, hogy a bírságok mértékét indokolt emelni, hogy a visszatartó erő is megjelenjen. Ezzel most sem lesz vita, még talán lehetne szigorítani.

Nekem volt egy módosító indítványom ezelőtt hét évvel egy termőföldtörvény-módosításnál - most nem fogom benyújtani, mert eléggé keményen szólt, és nem is támogatta senki egyébként a Házban, egypár megrögzöttön kívül -, ami azt mondta ki, hogy akit kétszer jogerősen földvédelmi bírsággal sújtanak, harmadik esetben kényszerárverésre lehessen vinni a földet. De még egyszer mondom, nem fogom benyújtani ezt, mert azt mondták, hogy ez egy kommunista izé, pedig nehogy azt higgyék, mert Európában számos országban, például Németországban, Hollandiában van ilyen szabály, hogy aki a földdel szemben követ el vétséget, magyarul, azt a nemzeti kincset - mert ez az - nem rendeltetésszerűen használja, nemcsak magának okoz kárt, hanem annak a közösségnek, akár erdőről, akár bármilyen művelési ágról van szó, az egész közösségnek. Ezért ő nem jó gazda, nem rendes gazda. Nyilvánvalóan nem lehet azzal kezdeni, hogy egyből elvesszük tőle, de azért ha már egyszer megütötték jogerősen, még egyszer csinálta, hát harmadik esetben már gondolkodjunk el azon, hogy ilyen embernek vagy ilyen gazdának érdemes-e a tulajdonában tartani vagy használatában tartani ilyen földet. De mondom, most nem nyújtom be, de ezen majd egy átfogó szabályozásnál el kellene gondolkodni.

Aztán van még egy: képviselőtársaim szóba hozzák itt a gyümölcstelepítésre vonatkozó szabályokat. Megint Jakab úrra utalok, Ángyán professzorra utalok. Tavaly vagy tavalyelőtt egy mezőgazdasági bizottsági ülésen bukkant föl ez a probléma, hogy hoppá, a gyümölcstelepítésre a statisztikai összeírásról szóló törvényben nincsen szabályozás. Volt egy törvényerejű rendelet, ami hatályon kívül lett helyezve, aztán egy kormányrendelet szabályozgatta úgy-ahogy, de végül is kikerült, és pont annak az ökogazdálkodási, biogazdálkodási rendszernek jelentett ez problémát, amiről itt a Házban, hála istennek, egyetértésben azt mondjuk, hogy ez - megint csak visszautalok képviselőtársamra - egy-egy extenzívebb gazdálkodás, tehát a klimatikus kihívásokkal szembeni védekezés egyik eszköze lehet.

És amit most tehetett a kormány, azt megtette a törvényi szabályozásban itt. Hogy most miért pont a termőföld védelméről? Hát lehetett volna egy önálló törvényt is csinálni, azt mondjuk, hogy csináljunk a gyümölcsről, kertészetről, de tényleg, ha egy ilyen külön törvényi irányba megyünk el, akkor lehetne azt mondani, hogy az ágazat szétszabdalását kezdjük el, és akkor majd lesz, mondjuk, a szántóföldi gabonatermesztésről vagy az olajos magvak termesztéséről, mert akkor mindig ilyen vitákat kinyitunk. Most itt van, le van szabályozva, és ezekhez az indítványokhoz lehet majd módosító szabályokat is kreálni, és augusztus végéig van időnk arra, hogy kezdjünk ezzel valamit.

Azt szeretném kérni, ha egyáltalán lehet, mert mindenki ilyenkor fogadkozni szokott, hogy próbálkozzunk meg még ebben a ciklusban, hogy optimista legyek, mert van még rá kis időnk, hogy a termőföldtörvényben azt a két-három kardinális pontot, ami úgy tűnik, hogy elvi nézetkülönbséget jelent itt is, úgy tűnik, áthidalhatatlant a kormánypártok és az ellenzék között, azt oldjuk föl. Oldjuk föl, és próbáljuk meg abba az irányba a szabályozást eltolni, hogy ne az legyen nekünk a vezérlő elvünk, amit én sokszor mondok, ami talán lehet, hogy szimpatikus, de istenigazából nem hasznos, hogy ki a magyar állampolgár és ki nem a magyar állampolgár, hanem ki az, aki ott helyben, a föld közelében tevékenykedik, és ki az, aki a legjobb gazdája tud ennek a földnek lenni úgy, hogy behozhatunk olyan korlátozó szabályokat is, amelyek a birtoknagyságot egy adott település határában - voltak erre javaslatok - korlátozhatják, mert azt mondjuk, hogy ez a 300 hektár most ez maximumnak jó vagy nem jó, fene tudja. Fene tudja!

Lehet, hogy nem ezzel kellene foglalkozni, hanem azzal, hogy az adott település határában mi lehet az a földmennyiség az összterülethez viszonyítva, amelyet egy gazdálkodó egység vagy egy család, vagy egy tulajdonos birtokolhat annak érdekében, hogy ne szorítson ki másokat a területről, mert egy kistelepülés határában egy négytagú család, ahol fejenként 300 hektárt megvesznek, 1200 hektárral már el is rendezte a történetet, főleg ha ez még befektető jelleggel történik.

(12.30)

Tehát itt a szabályozásban arra kellene figyelni, hogy ez a tevékenység, amelyet ott folytatnak, igazodjon a föld és a birtok nagyságához. Ehhez kellenek aztán azok a közgazdasági szabályozók, amelyekkel az ösztönzőrendszert meg tudjuk adni, és természetesen arra is figyelemmel kell lennünk, hogy az Európai Unió leginkább szabályozott piacán - az pedig az agrárium - milyen előnyöket és milyen támogatásokat tudunk ebből optimálisan megszerezni.

Összegezve, az SZDSZ ezt a két előterjesztést nyilvánvalóan, mint ahogy a kormány sem, nem tartja végleges és mindent kielégítő megoldásnak. Ez egy olyan módosító indítvány, amelyet most szükségszerűen meg kell tenni, és a szabályozás jó része a céloknak megfelel, de nyitottságunkat is kifejezve támogatjuk azzal, hogy augusztus végén meglátjuk, hogy milyen módosító indítványok érkeztek be, és ez a mezőgazdasági bizottságban, ahol hála a jó istennek, azért a legvadabb politikai viharok közepette is még azért megőrizzük az egymás iránti némi szakmai lojalitást és tiszteletet, eredményt is fog hozni, és szeptemberre talán ebben az ügyben is előreléphetünk. A következő napirendnél úgyis fogunk tárgyalni az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényről, ezek együtt kezelve adják meg ennek az ágazati stratégiának a jellegét.

Köszönöm a kormány előterjesztését, és azt is, hogy augusztus végéig gondolkodási időt kaptunk erre. Kérem képviselőtársaimat, hogy ezt az időt használjuk is ki annak érdekében, hogy ezekből a törvényekből, amit lehet, azt most hozzuk ki. Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu