DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr, és azt is, hogy egészen nagyvonalúan tetszik alkalmazni a Házszabályt, mert itt képviselőtársam, Ángyán professzor, akit nagyra tartok és tisztelek, most erről a módosításról nem sok mindent mondott, hanem átfogó stratégiáról beszélt, ami már a két és fél órás vitában, amióta ezt a két törvényjavaslatot tárgyaljuk, többször előkerült, és teljesen egyetértek vele.

Ha ezt akarjuk megoldani, most itt ezt nem tudjuk megoldani. Számtalanszor tettünk már rá kísérletet földügyben, birtokpolitikában, és nem tudtuk megoldani. Hát tegyünk még egyet, itt a nyár! Tényleg, csináljuk meg! De ez a két előterjesztés most nem arról szól. Ez két olyan módosítás, ami a kormány mozgásteréből most kijött anélkül, hogy bármiféle konfrontatív helyzetet idézne elő. Mert ha ennél mélyebben megy bele a dologba, akkor itt most egymást tépjük, a traktorok meg már a Jakab úr felhívására sorakoznak, és a táblákat leszedik itt az útról, mert annyira érzékeny ügyről van szó. Tehát ha ezt meg akarjuk oldani, ezt itt nem tudjuk. Vagy ötször tettünk már rá ígéretet, innen is, onnan is, hogy leülünk, megcsináljuk. Hát csináljuk meg, és tényleg ez legyen az apropó, hogy most nekiesünk, és megpróbáljuk ezt megoldani.

Azt javaslom, kedves barátaim, hogy ezt a két tervezetet most már itt zárjuk le, és a módosítókat augusztus végéig tegyük meg, illetve ha a kormánynak van olyan szándéka, hogy az általános vitát esetleg most ne zárjuk le - mert ezt csak a kormánnyal együtt lehet, kormány nélkül nem -, kérje a Ház vezetésétől, hogy az általános vita most ne legyen lezárva, akkor ezt meg tudjuk tenni. Ha le van zárva, akkor meg a módosító indítványok augusztus végéig. De azokat az ügyeket, amelyekről itt több képviselőtársam szólt, meg én is, itt ezzel a két módosítással nem tudjuk megoldani.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu