GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a vita egész normális mederben zajlott, míg nem érkeztek azok a képviselőtársaink, akiknek az az érdeke, hogy balhé legyen. Erre nem tudok mást mondani.
Ugyanis két abszolút szakmai törvényről vitatkozunk. Igenis alaposan végiggondoltuk, amikor ezt a kérdést kivettük a földtörvény hatálya alól, mert vannak benne olyan ügyek, amelyeket meg kell oldanunk: talajvédelem, földvédelem. Ehhez semmi köze annak, hogy ki a föld tulajdonosa. Erről szól ez a két törvény. Ugyanis, képviselőtársaim, ahogy most hallom, el sem olvasták - ez az egyik. A másik: olyan dolgot akarnak belekeverni, aminek ehhez az egészhez semmi köze. Mi köze van a földértékesítésnek ehhez? Szó nincs ebben a dologban erről.
Egyébként amit a képviselő úr mond, az meg totál hazugság, ugyanis hát persze, több birtoktestet hirdetünk meg azoknak, akiknek a bérleményei szanaszéjjel vannak, és mondjuk, ezer tehén után próbálnának takarmánybázist csinálni. Ha ezek az emberek vagy ezek a cégek ellenségei a jelenlegi ellenzéknek, akkor ezt ki kell mondani. Én már többször mondtam, hogy ezt tisztába kell tenni, uraim, hogy a társas vállalkozások miért ellenségei a mostani ellenzéknek. Egyébként köztük is vannak olyanok, akiknek társas vállalkozásuk van. Most miért? Képviselő úr, amikor azt mondja, hogy tőkés nagybirtokosoknak adjuk oda a földet, akkor erre céloz, azokra, akik egyébként teljesen normálisan működnek, ugyanúgy embereket foglalkoztatnak, eltartanak falvakat, hivatalosan adóznak, és akkor a képviselő úr meg azt mondja, hogy ezek tőkés nagybefektetők, akiknek az az érdekük, hogy majd a szerencsétlen magyar termelők alól elvigyék a földet.
Azért mondtam azt, hogy végiggondoltuk mi alaposan ezt a vitaszakaszt. Szerintem a házbizottságban való megegyezés az ellenzékre is valamilyen módon csak kellene hogy érvényes legyen. Miért vonjunk vissza valamit, amely tekintetében volt a házbizottságban egy megegyezés, hogy nyáron lehet gondolkodni a módosító javaslatokon? Mi értelme lenne az általános vita folytatásának, ha nem a tárgyról beszélünk? A részletes vita legalább arra jó lesz, hogy akkor talán majd azokról a módosító javaslatokról beszélünk, amelyek ezt a törvényt ilyen értelemben érintik. Szerintem ennek a mentén sosem lesz konszenzus, ha emberek folyamatosan ugyanazokat az ügyeket hozzák elő, mint a papagájkommandó, emlegetik. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Nem voltak itt a vitában, képviselő úr, sem ön, sem ön, hát akkor most miről beszélgetnek itt folyamatosan? Folytathatjuk, én nagyon ráérek, semmi baj, sőt bele is tudok menni ilyen ziccerekbe, csak szerintem nem erről szól ez a két törvényjavaslat.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés