HERBÁLY IMRE, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt években, az elmúlt tíz-tizenkét évben legalább tucatszor került elő a termőfölddel kapcsolatos törvénymódosítás. Ezek a módosítási javaslatok lázas állapotba hozták az ország érdeklődő közönségét, benne a gazdákat és azokat a nem gazdálkodó földtulajdonosokat, akik amikor a földtörvényhez nyúlt a kormány, akkor mindig arra gondoltak, hogy most pedig a földértékesítés, a földhasználat olyan szabályozása következik, ami számukra kedvezőtlen.
Képviselőtársam azt mondta, hogy ez egy értelmetlen kettéosztása a földtörvénynek, mi pedig azt mondjuk, hogy éppen időszerű volt a dolog, hiszen lerögzítettük azokat a fő szabályokat a termőföld használatával kapcsolatban, amit nem is kívánunk változtatni az érdekeltek bevonása és egyetértése nélkül, mégpedig azt, hogy a magánszemélyek földvásárlását támogatjuk csak, és a 300 hektárnál nagyobb magánterületek növelését nem támogatjuk.
A termőföld védelméről szóló törvénytervezet megalkotása éppen azért fontos, mert úgy gondoljuk, ha most előkerül, hogy változtatni akarunk valamit a termőfölddel kapcsolatban, akkor legyen egyértelmű, hogy nem a termőföld hasznosításával, hanem a termőföld védelmével kívánunk foglalkozni, vagy fordítva. Úgy gondoljuk, hogy a termőföld védelme egy olyan fontos kérdés, amivel a következő években feltehetően többször kell foglalkoznunk, hiszen a felgyorsult vidék- és infrastrukturális fejlesztés hozhat bennünket olyan helyzetbe, hogy a már most is szigorúbb javasolt szabályokat is tovább kell esetleg szigorítani, vagy éppen fordítva, mondjuk, egy tanyaépítésnél most szigorú szabályokat lazítani kell, akár már a részletes vita során módosító indítványokkal, illetve ezt még esetleg tovább kell lazítanunk, mert alakulhat úgy az életünk, hogy nemcsak beszélünk arról, hogy a fiatal gazdálkodók belépnek a termelésbe, hanem valójában belépnek, és akkor igen, ki kell vinni a falusi, a városi portákról a mezőgazdasági állattartó tevékenységet és így tovább.
Tehát miközben képviselőtársaim arról beszélnek, hogy ez egy jelentéktelen, ez egy pótcselekvés módosítás, mi úgy látjuk, hogy egy nagyon jelentős módosításról van szó, mert ha esetleg kialakul - és én bízom benne, hogy ki fog alakulni - konszenzus a termőföld hasznosításának a szabályait mindannyiunk javára megváltoztatandó ügyben, akkor világos lesz mindenki számára, hogy miről beszélünk.
Erre a lehetőség most, úgy gondolom, megvan, hiszen a miniszter úr meghallgatása alkalmából világosan kiderült, hogy nem zárkózik el a minisztérium a magyar gazdatársadalom javára történő változtatásoktól, azonban egy feltétele van a minisztériumnak mint jogszabálygazdának, ha úgy tetszik, hogy konszenzusos javaslatot terjesszünk elő e kérdésben. És erre, én úgy látom, most lehetőség van, a Magyar Agrárkamara által szervezett földkonferencia tapasztalatai, ellenzéki képviselőtársaimmal folytatott informális beszélgetések arra biztatnak, azt a reményt keltik bennem, bennünk, szocialista képviselőkben, hogy bizonyos kérdésekben meg tudnánk egyezni, amivel most itt ez a termőföld hasznosításával kapcsolatos törvény nem foglalkozik. Ilyen lehet a hosszú távú bérlet ügye, ami kikapcsolná a társas gazdálkodásoknak, gazdasági társaságoknak azt az igényét, hogy ők földet vásárolhassanak, a külföldiek földvásárlása elé építhetnénk egy olyan akadályt, ami nem áthághatatlan lenne, de mindenesetre lassítaná a lehetőségüket, és az örökösödési szabályokon is valószínű, hogy tudnánk változtatni, ha erre megegyezés lesz.
És erre itt van számunkra a nyár, és nagyon örülök annak, hogy módosító indítványt augusztus végéig lehet beadni. Ebből adódik a feladat nekünk, az agrárgazdaságért felelős politikusoknak, hogy szervezzük meg azokat az egyeztetéseket, amelyek megnyitják a reményt arra, hogy olyan módosító indítványokat tudunk közösen beadni ehhez a törvényjavaslathoz, ami számunkra, mindannyiunk számára kedvező, illetve a földvédelemmel kapcsolatos törvényben is azokat a számunkra nem éppen kedvező alapjavaslatokat, amelyekről egyetértés alakult ki a bizottsági ülésen is, módosító indítvánnyal fel tudjuk javítani, tudjuk módosítani.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tehát összegezve a Magyar Szocialista Párt frakciójának a véleményét, én azt tudom mondani, hogy nem egy pótcselekvésről van szó, egy olyan lehetőség nyitányáról, amellyel élnünk kell nekünk itt a Házban, az agrárgazdaságért dolgozó politikusoknak, és mint ahogy sokszor szoktam már mondani, a mi felelősségünk sokkal nagyobb annál, mint hogy elbagatellizáljunk dolgokat, mint hogy megpróbáljuk a minél rosszabb, annál jobb elvet elhinteni az általunk képviselt társadalmi rétegekben.
Úgyhogy én azt kérem, hogy ilyen módon vegyünk részt az általános vitában, ismerjük el ennek a törvénynek a pozitív oldalát. Természetesen én is azt mondom, hogy van mit javítani ezen, és itt lehet pótolni azt a munkát, amit esetleg képviselőtársaim hiányolnak, hogy ők nem vették észre, hogy itt hosszú előkészítő munka folyt. Igen, én úgy tudom, hogy mi mondhatjuk, hogy hosszú előkészítő munka folyt, hiszen ez az előző ciklusban elkezdődött, és most értünk oda, hogy bizonyos helyzet kialakult, és a törvények is kötelezővé tettek ügyeket. Ilyen például a gyümölcstelepítésről szóló törvénynek a törvényben való rendezése, hiszen egy 1970. évi kormányrendelet szabályozta mind ez idáig, és volt egy időszak, amikor semmi nem szabályozta, hiszen a kormányszervek működéséről szóló törvényjavaslat hatályon kívül helyezte ezt a kormányrendeletet, és most, ha ezt elfogadjuk, akkor kerülünk törvényes útra.
(12.00)
És még egy dolog: általában egy kicsit, talán a hatás kedvéért, ha valamilyen szolgáltatási díjat bevezetnek vagy emelnek, akkor aki olyan pozícióban van, az ezt megkifogásolja. Ez egy kicsit természetes is, ezzel én nem nagyon akarok vitatkozni.
Inkább csak szeretném azt mondani, hogy mindannyian azt szeretnénk, azt kívánjuk, hogy korszerű körülmények között, gyorsan szolgáljanak ki bennünket a földhivatalokban, gyorsan és jó körülmények között rendezzék azokat az ügyeket, amikkel mi felkeressük őket. De uraim, ez mind pénzbe kerül! És ahhoz, hogy a rendszer jól működjék, nemcsak a költségvetésnek kell hozzájárulni, mert az mindenki pénze, hanem azoknak is, akik ezeket a szolgáltatásokat igénybe veszik. Ez az indok, ez az ok, hogy emelni kellett bizonyos szolgáltatási díjakat.
Az meg, hogy a különböző büntetési - idézőjelben - tételek emelkedtek, ez is természetes. Aggódjunk csak együtt a magyar föld állapotáért, és ne csak aggódjunk, hanem tegyünk is meg mindent azért, hogy a magyar föld védelme megfelelő helyzetbe kerüljön. És hogy ez így legyen, ahhoz nemcsak oktatni kell, nemcsak agitálni kell, hanem akit nem lehet meggyőzni arról, hogy bizonyos szabályokat be kell tartani a földhasználat, a talajhasználat során, azokat bizony meg kell büntetni, és ha ezt így tesszük, akkor szerintem jól döntünk a föld védelméről szóló törvény kapcsán, illetve a föld védelme ügyében.
Tisztelt Képviselőtársaim! Én ezen gondolatok jegyében javasolom a Magyar Szocialista Párt frakciójának a nevében a két törvényjavaslat megtárgyalását, az általános vita lefolytatását. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés