JAKAB ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai vitában elhangzott már többször, hogy történelmi felelősségünk a termőföldügyek rendezése. Kis Zoltán képviselőtársam említette, és magam is emlékszem rá, hogy 17 éve ezen a ponton nem tudunk túllépni, az idő pedig halad. 17 esztendeje, hogy nem lehet nyugvópontra jutni, nyilván azért, mert hatalmas érdekek feszülnek egymásnak.

(13.10)

Az egyik oldalon van egy hatalmas tőkeerős befektetői csoport, a tőke nyomul, a másik oldalon meg van a regisztráció szerint 200 ezer olyan család, amelyik szeretne belőle megélni. Ha nagyon megnézzük, lehet, hogy ez a szám kevesebb is, akik főfoglalkozásban ebből akarnak megélni. Azt gondolom, a mi felelősségünk az, hogy végre ágazati szinten azokat az eredményeket, amik most vannak, jelentősen haladjuk meg, kerüljenek most már nyugvópontra a termőföld körüli viták, s ahhoz, hogy valóban őszintén, nyíltan ezzel a hatalmas gonddal szembenézzünk, ahhoz valóban egy átfogó, higgadt, nyugodt olyan vitára van szükség, ahol egymás véleményét meghallgatjuk, figyelembe vesszük, ahol bizony a jelen helyzetből kiindulva akarunk megoldásokat találni.

Miről is szeretnék szólni itt a vita keretében? Arról, hogy ezt a munkát most egy ilyen módosítás keretében elvégezni és néhány módosító indítvánnyal lezárni, azt gondolom, lehetetlen, tehát ez a két törvénymódosítás arra nem alkalmas, hogy ezeket a fajsúlyos, súlyos ügyeket érdemben rendezni tudjuk. Egyre alkalmas: arra, hogy generálunk egy vitát, és megint nem tudunk a lényegi kérdésekhez hozzányúlni, mert már a vita elviszi az energiát. Az a meggyőződésem, hogy azoknak van igazuk, akik azt mondják, hogy igen, ezeket az ügyeket, ezeket a kérdéseket rendezni kell. De akkor honnan kellene elindulni? Onnan kellene elindulni, hogy 2004. május 1-je óta európai uniós tagállam Magyarország, 2004. május 1-je óta ránk is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint uniós versenytársainkra. Ha az Európai Unióban a birtokpolitika nemzeti hatáskörben van, akkor nyilván nekünk egy nemzeti vidékpolitikába ágyazott nemzeti agrárpolitikára, agrárstratégiára és nemzeti birtokpolitikára lenne szükségünk, tehát a saját polgáraink, a saját gazdálkodóink, gazdáink védelme érdekében kellene olyan földtörvényt megalkotni, ami az ő versenyképességüket, talpon maradásukat segíti. Ha ebből akarunk kiindulni, akkor nyilvánvaló, hogy a jelen tényhelyzetet kell értékelni, elemezni, megnézni, hogy milyen ma a birtokkoncentráció, hogyan állunk, hogyan néz ki ma, hogyan állunk a birtokmérettel hazai és uniós összehasonlításban, hogyan állunk a szétszórt, atomizált parcellákkal, mi az a prioritási sorrend, ahol mi igazán versenyképessé tudjuk tenni a gazdákat, gazdálkodókat.

Itt nem egymás ellen uszítja senki a különböző szereplőket, hanem arról van szó - és vegyük ezt tényként, kezeljük tényként -, hogy ha egy gazdának ma van 100 vagy 120 hektár földje, és ebből akar a családjával megélni, bizony ő is önfoglalkoztató, még lehet, hogy alkalmazottat is tart, tehát nem kell őt leértékelni, hogy ő nem fontos szereplő. Kérem, ha önfoglalkoztató, ha a családtagjai abból élnek, az egy nagyon jelentős foglalkoztatási tétel ma! Tehát mi az ő érdeke, mi a célja? Hogy össze tudja rendezni a szétszórt parcelláit, versenyképes birtoktesteket alakítson ki, és korszerűen kialakítsa a gazdaságát, a termékpályán pedig megfelelő szerveződésekben tag legyen, hogy legalább az uniós versenytársainkhoz hasonlóan mi is tudjuk boldogulni. Ez az irány, el kell indulni valamelyik irányba. Mi azt gondoljuk, hogy ezt megkerülni, megspórolni nem lehet. Az a meggyőződésünk, hogy igen, a tényekből kiindulva, az uniós normatíváknak megfelelően ki kell alakítani a földbirtok-politikát.

Demendi képviselőtársam említette, hogy hidegzuhanyként azért nem hatott senkire ez a két törvénymódosítás. Kedves Képviselőtársaim! Most nem minősítve a törvényt, még a jó szándékot is értékelve és érzékelve, bennem az fogalmazódott meg itt a két törvény kapcsán, hogy ha az ember megvesz egy régi házat, és abban szeretne élni, fel akarja újítani, először nem a vakolatot rakja fel a falra, hanem először elvégzi a statikai vizsgálatokat, megnézi, hogy az alapot meg kell-e erősíteni, és ha igen, akkor az alaphoz nyúl hozzá, és amikor minden kész, majd utána jönnek a finomítások. Ez a két módosítás most tulajdonképpen úgy változtat a jelenlegi szabályozáson, hogy közben az alapokhoz nem nyúl hozzá. Ezért mondom én, hogy igen, hozzá kell az alapokhoz először nyúlni, és utána megnézni, hogy hogyan is állunk a részletekkel. Ugyanis ahhoz, hogy mi történjen a ma még az állam tulajdonában lévő földekkel, hogyan tudjuk ezt a legjobban hasznosítani, hogyan tudjuk ezeket a földterületeket úgy hasznosítani, hogy valóban tudjon működni az a gazdaság, amelyik azon a területen létrejött, kialakult - ha úgy tetszik, nagyobb gazdaság -, ugyanakkor tudjon működni és versenyképessé válni az önálló gazda, azt gondolom, itt nagyon felelősen kell ezeket a területeket végiggondolni, és igen, nekünk ahhoz kell egy átfogó birtokpolitikai stratégia. Ezt a stratégiát - mi legalábbis - nem láttuk, nem látjuk.

Az Európai Unióban Kis Zoltán képviselőtársunk meghivatkozta joggal a dán földtörvényt. Tisztelt Képviselőtársaim! Engem az egyik kongresszuson nemrég egy olyan vád ért, hogy persze én a dán példára hivatkozok. Igen, meg kell mondani, hogy a dán mezőgazdaság Európában a holland után talán az egyik legjobban szervezett mezőgazdaság, a legversenyképesebb, a legjobban szabályozott a dán földbirtok-politika, a legjobban szabályozott a földhasználat, és nekünk semmi mást nem kell tenni, mint azt, hogy például az ő tapasztalatukat is figyelembe véve úgy kialakítani a birtokpolitikát, hogy azok a gazdák, akik helyben laknak, abból meg tudjanak élni, ők ott az ő birtokaikat, földjeiket ki tudják egészíteni, össze tudják vonni a parcellákat. Ehhez viszont valóban egy olyan hivatalra van szükség, amelyik ezeknek a gazdáknak, gazdálkodóknak a munkáját segíti. Igen, ez pénzbe kerül, nem vitatja senki, csak a kérdés az, hogy ezt a költséget egyből meg lehet-e háromszorozni, vagy netán arról van szó, hogy nincs a költségvetésben elég forrás ahhoz, hogy a hivatalok működjenek, és most csinálunk egy törvénymódosítást, és mondjuk, megháromszorozzuk az eljárási díjakat. Mert ha ez így van, akkor ezzel a birtokrendezést nem segítjük. Azt gondolom, hogy a gazda a saját érdekében vagy valamennyiőnk érdekében vállalja a költségeket, de ugyanakkor kormányzati oldalról is ezt segíteni illik és segíteni kell, tehát hozzáállás kérdése.

Egyetlen gondolatot szeretnék még elmondani, de nem férek bele az időkeretbe, majd a következőben, elnök úr. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu