DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Három hónappal ezelőtt lépett érvénybe a reformnak egy újabb eleme, amelynek következtében sok fekvőbeteg-intézményben aktív ágyak szűntek meg, és azok a betegek, akik korábban ott kaptak volna ellátást, más intézményekbe kerültek átutalásra. Ugyanakkor ezeknek az intézményeknek is jelentős részben csökkentették az aktív ágyszámát, és ezzel együtt csökkent a teljesítményvolumen-korlát, vagyis az a maximális pénzösszeg, amit elkölthetnek ezek az intézmények. Hiába áramlik több beteg, hiába kell a több betegnek több orvosság, hiába kell több napot fektetni, ha az intézmények elérték ezt a szintet, a beteget el nem küldhetik, de ellátniuk el kell, vagyis a pénzüket ráköltik. Ennek következtében az ágazatban komoly működési zavarok alakultak ki.

A Kórházszövetség legfrissebb felmérése szerint tíz kórházból hat igen komoly gondban van, a kórházak összadóssága 60 milliárd forint körüli értéket ér el. Ezek közül a kórházak közül önök 91-nek egy kormányrendeletben összegészében 3,4 milliárd forint értékben megemelték a teljesítménykorlátot, magyarán mondva: ha megdolgoznak érte, ennyivel több pénzt kaphatnak. Tisztelt államtitkár úr, úgy gondolom, hogy ez a 3,4 milliárd forint három hónapra csepp a tengerben ahhoz a forráshiányhoz képest, amit önök okoztak a rendszernek, ahhoz a működési zavarhoz képest, amit önök az átgondolatlan, ámokfutásszerű reformjukkal előidéztek.

Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdezem, mikor óhajtják áttekinteni végre ezt a területet, mikor fogják az intézményeknek a teljesítményvolumen-korlátját hozzáigazítani ahhoz a valós teljesítményhez, amelyet ezek az intézmények leadnak, mikor fogják fölszámolni azokat az egyébként kétségbeejtő anomáliákat, mint amit például az utóbbi napokban hallhatunk, hogy egyes intézményeknek nem telik gyógyszerre, nem képesek megvásárolni, a beszállítók a tartozás miatt leállítják a szállítást az intézményeknek.

Várom válaszát. (Taps a Fidesz- és a KDNP-frakció soraiban.)

Forrás: parlament.hu