DR. KOVÁCS ATTILA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az előbb próbáltam érzékeltetni, hogy mi azon dolgozunk, hogy segítsünk, de most akkor a válaszom második részében pedig azt szeretném hangsúlyozni, hogy közben ezen kell dolgozniuk az intézményeknek is. Tehát az nem lehetséges, hogy ágyszámcsökkentés után az intézmény ne próbálja a struktúráját átalakítani, a gazdálkodását átalakítani, hogy ne próbálja az egészségügyi ellátórendszerét abba az irányba mozdítani, hogy esetleg járóbeteg-ellátásban vagy egynapos sebészettel próbálja a betegek nagy részét ellátni, hogy ne alakítson ki várólistát, miközben arról panaszkodik, hogy a volumenkorlát miatt nem tud dolgozni. Ez tehát egy kétoldalú folyamat, amelyben mi a magunk felelősségét felvállaljuk, és természetesen tesszük a dolgunkat, de a másik oldalnak is megvan a maga felelőssége és dolga. Mint 17 évig több intézményt vezető intézményvezető tudom mondani, hogy a két oldal felelőssége közös, ketten együtt tudjuk a problémát megoldani, és azon is leszünk.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP-frakció soraiban.)

Forrás: parlament.hu