DR. NAGY ANDOR (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kérem, engedje meg, hogy mielőtt elmondom a szövegem, röviden hadd köszöntsem a választókörzetemből, Kutasóról érkezetteket, akik a karzaton foglalnak helyet. (Taps.)
Tisztelt Miniszter Úr! Az Ipoly két partját azon a szakaszon, amelyet 1920-ban mintegy 160 kilométer hosszúságban államhatárrá minősített az első világháborút lezáró békeszerződés, eredetileg 47 híd kötötte össze. A hidakat a békeszerződés aláírása után egytől egyig lerombolták. Az azóta eltelt időszakban csak három hidat sikerült újjáépíteni, így az Ipoly nem csupán határfolyóvá lett, de - legalábbis részben - a természetes emberi életet megbénító tényezővé is vált. A hidak korábban a folyó két partján élő családokat, azonos kultúrájú és azonos nyelvű embereket, a gazdasági és üzleti életet kötötték össze. Ezek a hidak teremtették meg ebben a térségben a normális, emberhez méltó élet feltételeit, a közlekedést, a gazdasági fejlődést, az emberek közötti kapcsolatot, a kultúrák nagy találkozását. Régen a folyó két átelleni partján egymástól két-három kilométerre lévő községek lakói a hidakon át látogatták egymást, ma esetenként hatvan kilométert is utazniuk kell, hogy találkozhassanak.
Az Ipoly-hidak újjáépítésének gondolata több mint öt éve, a 2000-es évek elején vett új lendületet, párthovatartozástól függetlenül minden oldalról, a civil szervezetek és a lakosság köréből is talált az ügy támogatókat, államközi tárgyalások kezdődtek, szlovák-magyar közös bizottság alakult, majd aztán, amikor a konkrét lépéseket kellett volna megtenni, magyar részről az Ipoly-hidak újjáépítése nem kapott megfelelő támogatást. Felesleges mondanom, hogy a folyton-folyvást változó határidők, az újabb és újabb tárgyalások, menetrendek milyen visszatetszést szültek a határon túli magyarság és az itt élők között.
Legutóbb Gyurcsány Ferenc találkozott Robert Ficóval, és azt kérdezném miniszter úrtól, igaz-e, hogy kilenc Ipoly-híd újjáépítéséről tárgyaltak. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés