ELNÖK: Dr. Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke nem kíván felszólalni.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatal következik. Emlékeztetem önöket, hogy a bizottság úgy foglalt állást, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökének mentelmi jogát az Országgyűlés ne függessze fel.
Felhívom figyelmüket, hogy az 1997. évi LXVI. törvény 5. § (2) bekezdése értelmében a Legfelsőbb Bíróság elnöke mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában az Országgyűlés a képviselők kétharmadának szavazatával dönt. Erre tekintettel tehát a mentelmi jog felfüggesztéséhez 257 igen szavazatra van szükség.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felfüggeszti-e dr. Lomnici Zoltán úr mentelmi jogát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés igen szavazat nélkül, 318 nem szavazattal (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.), 1 tartózkodás mellett Lomnici Zoltán mentelmi jogát nem függesztette fel.
Soron következik a Magyar Köztársaság Kormánya és a Lett Köztársaság Kormánya között létrejött, a Magyar Köztársaság kisinyovi nagykövetségén folytatott együttműködéséről a vízumkiadás és a konzuli munka más területein tárgyú megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat, valamint a Magyar Köztársaság Kormánya és a Dán Királyság Kormánya között létrejött, a Magyar Köztársaság kisinyovi nagykövetségén folytatott együttműködésről a vízumkérelmek és a konzuli munka más területein tárgyú megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat együttes általános vitája és határozathozatala. Az előterjesztéseket T/3329. és T/3330. számokon, a külügyi bizottság ajánlásait T/3329/1. és T/3330/1. számokon kapták kézhez.
Megadom a szót Horváthné dr. Fekszi Márta államtitkár asszonynak, a napirendi pont előadójának.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés