HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A magyar vidéken, a magyar mezőgazdaságban évszázadokon át a különleges körülmények közötti különleges erőkifejtést igénylő nyári betakarítás iránt volt a legnagyobb érdeklődés. Így van ez ma is, még akkor is, ha ez a munka mára csak egy nagy figyelmet igénylő, szervezési, logisztikai és technikai problémává szelídült.
Az aratás elkezdődött, és rendben, de még nem teljes kapacitással folyik. Gond az, hogy a termelők jelentős része, köztük kicsik és nagyok még mindig nem rendelkeznek megfelelő gépkapacitással a betakarítás elvégzéséhez. Milyen kilátásaik vannak, milyen lehetőségeket kínál az agrártárca a gazdálkodók megsegítésére? Kaphatnak-e segítséget lassújárműveik, kombájnjaik időszakos használatának engedélyezésében?
A tárca 2007-ben elindította a szakigazgatás átszervezését, amely jelenleg is zajlik. Ebben a helyzetben a minisztérium milyen formában kívánja megszervezni a már évtizedek óta jól bevált aratási ügyeletet? Rendelkezésre áll-e a gazdák tájékoztatására a megfelelő szakembergárda, illetve technikai, szervezeti háttér?
A tavaszi fagyok, főleg az ország keleti-északkeleti részén, óriási károkat okoztak a mezőgazdaságban. A károk enyhítésére a kormány ugyan hozott intézkedéseket, ezek hatékonysága azonban jelenleg nem becsülhető, mivel önmagában a jogszabályoktól még nem térült meg senkinek sem a kára. A napjainkban megjelent hőség előrevetíti egy országos méretű aszály lehetőségét, és amit eddig a fagyok megkíméltek, azt talán az aszály fogja elvinni. Egyre erősödik az aggodalom bizonyos szakmai és érdek-képviseleti körökben, hogy a szeszélyes időjárás következtében a magyar mezőgazdaság sorsa rendkívül kedvezőtlen fordulatot vesz, és ha nem születnek kellő időben és mértékben a kialakult helyzetet kezelő intézkedések, nagyon nehezen fogja kiheverni az elszenvedett veszteségeket.
Ezért kérdezem tisztelt miniszter urat, hogy miként készül az FVM a nyárra. Vannak-e tervek egy esetleges országos méretű katasztrófa kezelésére, elhárítására?
Tisztelettel várom miniszter úr válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés