HORVÁTHNÉ DR. FEKSZI MÁRTA külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Kénytelen vagyok visszautasítani kérdésének az utolsó részét. Jómagam voltam az, aki itt a parlamentben nagyon határozottan ismertettem a kormánynak és a Külügyminisztériumnak az álláspontját ebben a kérdésben, ami változatlan, és továbbra is fennállnak azok, amiket elmondtam.
Szeretném leszögezni, hogy Malina Hedvig ügyéről szó volt a két miniszterelnök között. Mindkét fél megoldandó problémaként azonosította. Téves az a feltételezés, hogy a kérdés felett elsiklott volna Gyurcsány Ferenc, hogy eltekintenénk a jogszerű és igazságos megoldás szükségességétől, és ezt a magyar miniszterelnök elmulasztotta volna világossá tenni partnere számára. A kérdést azonban a magyar kormány tudatosan és következetesen nem kívánja politikai, diplomáciai szintre vinni és ott kezelni. Ennek oka érthető. Az ügy az igazságszolgáltatás keretei között van, és látjuk, hogy naponta jelennek meg olyan új elemek, amelyek hatással lehetnek az ügyészségi vizsgálatra, később pedig a bírósági szakasz kimenetelére.
Mi az, ami nem áll érdekünkben? Nem áll érdekünkben elősegíteni, hogy ezt az ügyészségi szakaszban lévő ügyet kiemeljünk a jog kereteiből, interpretációnkban politikai dimenzióját a jog dimenziója elé helyezzük. Nem áll érdekünkben, hogy alapvetően a szlovák jogállamiság próbájának minősülő, a szlovák igazságszolgáltatás számára feladatot jelentő ügybe mi magunk vigyük vissza, hogy kezelésében etnikai, politikai szempontok lennének elsődlegesek. S nem áll érdekünkben, hogy elsődlegesen megpróbáljuk magunkra venni a szlovák ügyészség, bíróság szerepét, felelősségét.
Mi az, ami viszont célunk? Megnyugtató módon derüljön fény (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a történtekre, tudjuk meg, mi az igazság. Érjen véget Malina Hedvig minden jel szerint méltánytalanul elszenvedett kálváriája. És célunk, hogy akit sérelem ér, a jövőben is bizalommal fordulhasson a szlovák igazságszolgáltatáshoz. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés