DR. KONDOROSI FERENC igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A felvetett gondokat jól ismerjük, és amit a mondandóm első részében mondok, az ismerős lesz: a jogi keretek valóban rendelkezésre állnak. A büntetőjog egy igen impozáns palettát kínál a megoldásra: lopás minősített esete, a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény, közérdekű üzem működésének megzavarása, rongálás tényállása, sőt mindezek halmazata is megoldásként kínálkozik, de tudom, hogy ez nem elég. Nem elég a büntetőjog eszközrendszere, hanem az igazgatási és a gazdasági szabályokat is át kell alakítanunk.

A nyár nagyrészt azzal telt ebben a tekintetben, hogy a rendőri vezetők felkészültek arra, hogy milyen akciókat folytassanak le a közeli hetekben, napokban. Az elmúlt héten egy stratégiai fontosságú munkaértekezletre is sor került az ORFK épületében, és nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy egy speciális, több szolgálati ág munkatársaiból álló munkacsoportot hoztak létre az ORFK vezetői, és elsősorban a kereskedelmi oldalon kívánják megfogni ezt a cselekményt. Hiszen a kereskedelmi magatartás szankcionálható elsősorban, ahol pedig egy orgazdaság nevű tényállás alkalmazható. Tehát olyan jellegű összefogást indítunk, amely elsősorban rendőri módon próbálja megfogni az elkövetőket, speciális felderítési módszerek alkalmazásával, amely nemcsak a rendvédelmi szervek dolgozóinak az együttműködésére számít, hanem az érintett közlekedési közüzemek munkatársaitól is speciális összefogást igényel.

Azt tudom ígérni, hogy nagyon határozott intézkedések történnek a jogszabályok végrehajtása terén, a megelőzés, a forrónyomos üldözés és minden más rendőri munkaeszközt ki fogunk aknázni azért, hogy ezekben a joggal felháborító ügyekben a közérdekű üzemek működéséért és a kulturális javakért aggódók lelkivilágát, gondolkodását megnyugtató megoldások szülessenek.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu