DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Asszony! A Központi Statisztikai Hivatal egyik legutóbbi adata szerint a 2006 augusztusa és 2007 augusztusa között eltelt egy esztendőben Magyarországon a gyógyszerek ára átlagosan 16,8 százalékkal emelkedett. Egy másik szerv is megállapítást tett, az Állami Számvevőszék, amelynek a jelentésében azt olvashatjuk, hogy ez év elején a térítési díj és a támogatások megvonása következtében a lakosság a támogatott gyógyszerek körében jelentős többletköltségekkel számolhat. Ez szerenként változó, lehet többszöröse is az eddiginek, de előfordulhat 25, 30, 40 százalékos is.

Ezek fényében különösen furcsállottam azt a hírt, hogy a tárca - amit többször is állított - mindent elkövet a gyógyszerárak csökkenéséért-csökkentéséért, furcsállottam azt a hírt, hogy néhány gyártó kezdeményezte az egészségügyi tárcánál, pontosabban az Egészségbiztosítási Pénztárnál, hogy bizonyos termékeiket olcsóbban szeretnék adni. Mivel ez a tárca által szabályozott, ehhez természetesen egy rendeletet kell előkészíteni, és ezt az előkészítő munkát a hírek szerint az Egészségbiztosítási Pénztár elvégezte, majd más gyártók kérésére és a tárca utasítására ennek a bevezetésétől elállt. Becslések szerint ezzel körülbelül mintegy 2,5 milliárd forinttól esnek el a gyógyszerfogyasztók, ennyivel kell többet fizetni a gyógyszerekért.

Ezért kérdezem a miniszter asszonytól, ismerve a liberálisok jelszavait és gondolkodását, hogy miért korlátozzák a versenyt, miért nem engednek annak teret, különösen ha a verseny olcsóbb gyógyszerárakat eredményezne.

Köszönöm, és várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu