ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendre, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörömben terjesztettem elő az ajánlásomat. Ezt valamennyi képviselőtársam megkapta. A benyújtott önálló indítványokról és a hatáskörrel rendelkező bizottságok kijelöléséről honlapunkon tájékozódhatnak képviselőtársaim.
Most a napirend kiegészítésére irányuló kezdeményezésekről döntünk. A Fidesz képviselőcsoportja kezdeményezte, hogy a napirendi ajánlás 14 indítvány általános vitájával egészüljön ki. A Házszabály 47. § (6) bekezdésének megfelelően ezekről vita nélkül döntünk. Ugyancsak a Fidesz képviselőcsoportja indítványozta, hogy az általuk kezdeményezett kiegészítésekről gépi szavazással határozzunk.
Kérdezem tehát önöket, kiegészítik-e ma kezdődő ülésünk napirendjét a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló T/295. számú előterjesztéssel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítványt 117 igen szavazattal, 185 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény módosításáról szóló T/296. számú előterjesztéssel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítványt 122 igen szavazattal, 181 nem szavazat ellenében, 6 tartózkodás mellett utasította el.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a központi államigazgatási szervekről, továbbá a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény módosításáról szóló T/297. számú előterjesztéssel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítványt 126 igen szavazattal, 187 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett utasította el.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét az egyes közhatalmi feladatokat ellátó, valamint a közvagyonnal gazdálkodó tisztségeket betöltő személyek adóbevallásának nyilvánosságáról szóló T/790. számú előterjesztéssel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítványt 122 igen szavazattal, 193 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.
(15.30)
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal megépítésének állami támogatásáról szóló 2005. évi LXVII. törvény módosításáról szóló T/1376. számú előterjesztéssel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 132 igen, 183 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett utasította el az indítványt.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról szóló T/1719. számú előterjesztéssel.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítványt 129 igen, 187 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasította.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e a ma kezdődő ülésünk napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/1720. számú előterjesztéssel. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítványt 121 igen, 192 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett utasította el.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló T/1721. számú előterjesztéssel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítványt 121 igen, 194 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasította.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a kormányzati negyed kialakítására vonatkozó kormánydöntés pénzügyi hatásainak állami számvevőszéki vizsgálatáról szóló H/1723. számú előterjesztéssel.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 130 igen, 183 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasította a kiegészítésre vonatkozó indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e a ma kezdődő ülésünk napirendjét az Európai Unió közös energiapolitikájáról szóló H/2596. számú előterjesztéssel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítványt 130 igen, 186 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasította.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a légi közlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról szóló T/2873. számú előterjesztéssel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítványt 134 igen, 185 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasította.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a kormányzatinegyed-beruházás megvalósítását felügyelő eseti bizottság létrehozásáról szóló H/3044. számú előterjesztéssel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a kiegészítésre vonatkozó indítványt 133 igen, 185 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elutasította.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét az egyes, a kulturált vasúti személyszállítást szolgáló törvényi rendelkezések módosításáról szóló T/3056. számú előterjesztéssel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 133 igen, 187 nem szavazattal, tartózkodás nélkül utasította el az indítványt.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról szóló T/3203. számú előterjesztéssel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 133 igen, 186 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasította a kiegészítésre vonatkozó indítványt.
Tisztelt Képviselőtársaim! Most az elnöki jogkörben beterjesztett napirendi ajánlásróldöntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a napirendi ajánlásomat. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés jól látható többsége a napirendet elfogadta.
Tisztelt Képviselőtársaim! 15 óra 35 perc van, áttérünk az interpellációk, azonnali kérdések, kérdések tárgyalására, és átadom az elnöklést Mandur László alelnök úrnak. Kívánok önöknek további sikeres munkát. Viszontlátásra!
(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés