ELNÖK: Kérdezem, kíván-e még valaki szólni. (Nincs jelentkező.) Államtitkár úr sem kíván hozzátenni a vitához semmit? (Dr. Kondorosi Ferenc jelzi, hogy nem.)

Az általános vitát lezárom. Mivel a törvényjavaslathoz nem érkezett módosító javaslat, részletes vitára nem kerül sor, határozathozatal következik.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/3606. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 305 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta.

Soron következik a Magyar Köztársaság Kormányának a NATO iraki kiképző missziójában történő magyar katonai részvétellel kapcsolatos döntéséről szóló beszámoló és az ennek elfogadását kezdeményező, a honvédelmi bizottság által előterjesztett országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája és lehetőség szerint a határozathozatal. A kormány beszámolóját J/3485. számon, az ehhez kapcsolódó bizottsági ajánlást J/3485/1. számon, a határozati javaslatot H/3691. számon kapták kézhez.

Megadom a szót Szekeres Imre honvédelmi miniszternek, a napirendi pont előadójának.

Forrás: parlament.hu