RÓNAVÖLGYI ENDRÉNÉ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! A gazdasági és közlekedési miniszter a gépjárművek forgalomba hozatalával, tartásával és ellenőrzésével kapcsolatos rendeletének módosítása 2007. május 1-jén lépett hatályba. A hivatkozott jogszabály a 119/2005. (XII. 27.), valamint a 126/2005. (XII. 29.). Ennek célja az európai uniós irányelvek honosítása és a nyilvántartás központosítása.

A módosítás azonban - szándékai ellenére - költségnövekedést, zavart, felesleges várakozást, és ki kell mondani: korrupciós lehetőséget is okozott. A jogszabály legfőbb hibája véleményem szerint, hogy olyan számítógépes program alapján folyik az eljárás, amelynek szerkesztője valószínűleg nem ismerte meg a szakmai, technológiai folyamatot, sőt szükségtelen és ismételt adatforgalmazás alapján működik.

A hatóság átszervezése kapcsán történt elbocsátások miatt a munkateher egyébként is növekedett, sőt a program nehézkessége miatt a várakozási idő is nőtt. Az ügyfelek vadásszák a vizsgahelyeket. Gyakori a vizsgahely és a programgazda közötti adatforgalmi adáshiba. A korábbi technológiai fegyelemre alapított eljárás helyére a formális ügyintézés lépett. Lejárt forgalmi engedélyek okozta szabálysértési eljárások kivédésére postai levelezőlapon küld igazolást a hatóság, amelyben tájékoztat a vizsga várható idejéről, ami határátlépés esetén történő ellenőrzéskor semmilyen joghatással nem bír.

Kérdezem tehát, várhatjuk-e és mikor a tárca új rendeletét vagy a rendelet módosítását.

Forrás: parlament.hu