BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Bernáth Ildikó az imént úgy fogalmazott, hogy az ország nem attól volt hangos, hogy milyen korrupciós ügyek történtek a bentlakásos intézményben való elhelyezés során. Tényleg nem ettől volt hangos az ország, de azért mégiscsak elgondolkodtató, hogy a várólistán szereplő emberek között milyen nagy arányban vannak az igazán rászorultak, például hajléktalan öregek, akiknek évszámra nincs reményük bekerülni, miközben a bentlakásosban elhelyezett emberek, értelemszerűen egy intézmény számára ezek közül az emberek közül azok, akik magasabb térítési díjat tudnak fizetni, mégiscsak, hogy úgy mondjam, kívánatosabbak. Tehát bele kell avatkozni ebbe a rendszerbe, még akkor is, ha most úgy tűnik, hogy ez a bizottságos megoldás nehezíti és bürokratizálja a dolgot.
A bentlakással szemben minden házi megoldás, házi gondozás, de említeném a nappali ellátásokat is, humánusabb, jobb megoldás az embereknek. Ilyen módon például az, hogy ettől az évtől, januártól kezdve az idősek nappali ellátásában bevezetésre került a középsúlyos demens nappali ellátás, aminek lényegesen magasabb a normatívája, 465 ezer forint, kifejezetten egy jó irány, egy jó lépés volt. Köszönöm a figyelmet.
(15.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés