ÉKES ILONA (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslattal elmondása szerint az a kormány célja, hogy igazságosabbá váljék a szociális szolgáltatások rendszere, az országban teljes legyen a szolgáltatások lefedettsége, a rendelkezésre álló forrásokat hatékonyabban használják fel, és többletforrásokat vonjanak be, valamint javítsák a szociális szolgáltatások minőségét.

Kedves Képviselőtársaim! Ez jól hangzik - de nézzük meg, hogy mit takar például a családok támogatásáról szóló 1998. évi törvény módosítása, amely úgymond, a családtámogatási ellátások ügymenetének egységesítését, gyorsítását szolgálja! A változtatás leglényegesebb eleme a munkáltatóknál működő családtámogatási kifizetőhelyek megszüntetése, amelynek eredményeképpen a családtámogatások adminisztrációja egységesebbé, korszerűbbé és ellenőrizhetőbbé válik, ugyanakkor védetté válnak az ellátottak, hiszen egy cég csődhelyzete esetén garantáltan hozzájutnak az ellátásokhoz.

Az én értelmezésemben viszont a benyújtott törvénytervezet óriási kavarodást és zűrzavart idéz elő. A több évtizede jól, a munkavállaló szülőket szakszerűen kiszolgáló rendszer megszüntetésével közel 3,5 ezer olyan munkahelyen szűnik meg az anyasági támogatás, a gyermekgondozási segély, a családi pótlék munkahelyi kifizetése, ahol több mint 450 ezer üggyel foglalkoztak magasan képzett társadalombiztosítási szakemberek. A munkáltatók több évtizeden keresztül gondoskodtak a képzésükről, komoly számítógépes infrastruktúrát építettek ki a zökkenőmentes kifizetés érdekében.

S nézzük meg, hogy kik ezek a szakemberek! A KSH adatai szerint a pénzügyi ügyintézők 89,5 százaléka nő, tehát a feladatok, a kifizetőhelyek megszűnésével többségében női munkavállalók munkahelye kerül veszélybe. Már így is az első negyedévben 6 százalékkal csökkent a női foglalkoztatottak száma, míg a férfiaké 26 százalékkal nőtt, hatéves távlatban pedig közel 70 százalékkal több a női munkanélküli, derül ki a KSH statisztikájából. Míg hat évvel ezelőtt alig 92 ezer nő nem tudott elhelyezkedni, tavaly év végén már 152 ezren voltak.

Eddig sok esetben közvetlen kapcsolat volt a kérelmező és a végrehajtó között. A személyes ügyintézés folyamán többféle információt kapott az ügyfél a különböző járandóságokról. Az államkincstári kifizetőhely személytelen ügyintézése, az agyonhajszolt és megtizedelt munkatársak nem tudják majd segíteni az eligazodást. Az új igények érvényesítése sok kérdést vet fel: hol, mikor, hogyan lehet intézkedni, hova, milyen űrlapot kell beadni. Ráadásul csak két hónapra visszamenőleg lehet igényelni a járandóságot. Mire a gyermek megszületése után a szülők kiderítik az igénylés módját és helyét, eltelik pár hónap, és a két hónapon túli járandóságot már nem kaphatják meg. Óhatatlanul felmerül az emberben, hogy ez vajon miért van így. Ez a visszamaradó néhány milliárd annyira fontos a kormánynak?

A szemfülesebbje hamar észre fogja venni, a jogalkotó nem gondolt rá, hogy az ellenőrzés hiányosságai miatt - mivel a rendszerek nem kapcsolódnak egymáshoz - két juttatást is felvehet. Például megszületik a baba, a szülő az anyakönyvi kivonattal igényli és megkapja az anyasági támogatást, vagyis köznyelven a babakelengyepénzt, gyest, családi pótlékot; kér még egy anyakönyvi kivonatot, és beadja kérelmét az egészségbiztosítási szervekhez, és megigényli a szülési szabadságra járó pénzt, valamint a gyedet.

(15.50)

Így párhuzamosan kétféle ellátást kap. Az Egészségbiztosítási Alap fizeti az egyiket, a Kincstár a másikat. Ki ellenőrzi majd a jogosultságot? Csak nem az a 10 fő, akivel bővítik az ügyintézők létszámát? A káosz előre borítékolható.

És hogy mire jó ez a centralizáció, azt csak találgatni lehet. Az NCA-pályázatok kifizetése körüli időhúzás, a maradványképzéssel sújtott szervezetektől visszatartott pénzek után nem sok jót várhatnak az ellátásra jogosult családok. Hasonlóan fognak járni, mint a köztisztviselők, akik 13. havi illetményének a kifizetését áttették egyik évről a másikra, így egy évet elvesztettek.

Tisztelt Ház! Ezért is elfogadhatatlan számunkra ez az átalakítás, amely különösen a gyermeküket egyedül nevelő szülőket - akik többségükben nők - sodorja nehéz, kilátástalan helyzetbe, hiszen nem vagy nem időben jutnak hozzá az ellátáshoz. De azért is elfogadhatatlan, mert a szakemberek véleménye szerint az idősotthonok - egyházi, civil és önkormányzati fenntartásban - végérvényesen ellehetetlenülnek.

Az előterjesztő miniszter egyvalamit elfelejtett, tisztelt Ház: ő is lesz idős, talán még beteg és kiszolgáltatott ember is, akinek gondoskodásra, szeretetre lesz szüksége, adott esetben egy idősotthonban. Kérem az előterjesztőt, hogy vonja vissza javaslatát.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu