CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Asszony! Kezdtem örülni az elején, mert úgy kezdte, hogy tulajdonképpen zömében egyetértünk. Csak hát a lényegben nem értünk egyet, sajnos. Úgy gondolom, hogy túlságosan sokat várnak önök attól, amit most a feketegazdaság, a feketefoglalkoztatás terén beindítottak. A mérlegnek két serpenyője van, meg kell nézni, hogy mit fog hozni, és mit fog vinni, vajon mit fog tenni a másik oldalon. Meggyőződésem, hogy forintban nem kifejezhetően nagyon sok kárt fog okozni.
De hogy konkrétumot mondjak: ma egy 100 ezer forintos bruttó fizetés kapcsán 74 ezer forint megy a zsebbe, és 61 ezer forint adó- és járulékteher nehezedik rá. Ez iszonyatosan sok. Vagy mondok egy másik példát. Munkaerő-piaci Alap: a munkaadók, munkavállalók járulékából több mint 200 milliárd forint folyik be, és ebből, írd és mondd, 2 milliárd forintot fordítunk munkahely-teremtési támogatásra. Hát akkor miről beszélünk? Erről beszéljünk, miniszter asszony, mert itt van a lényeg. Nem ott van, amiről ön beszélt, hanem itt van a lényeg, és ebben kellene egyetérteni.
Ami pedig, hogy konkrétat is mondjak... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Bocsánat, a választ nem tudom elfogadni.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés