DR. ÓDOR FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! 1990. szeptember 30-án volt az első önkormányzati választás, amit azóta önkormányzatok napjaként ünneplünk, és ma egy esztendővel ezelőtt volt a legutóbbi önkormányzati ciklus választási napja.
Ezért azt gondolom, hogy időszerű most erről beszélnünk, amit kérdésként szeretnék föltenni önnek. Az elmúlt év végéig a Magyar Országgyűlés - függetlenül annak politikai összetételétől - kiterjesztően értelmezte az önkormányzati törvény 87. §-át, amely szerint önállósága és működőképessége védelme érdekében kiegészítő állami támogatás illeti meg az önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő települési önkormányzatot. A támogatás feltételeiről és mértékéről az Országgyűlés az állami költségvetési törvényben dönt.
Több mint egy évtizeden keresztül nemcsak a települési, hanem az összes helyi önkormányzat, így a megyei önkormányzatok részére is, amennyiben teljesítették a feltételeket, alanyi jogon biztosított elvi lehetőséget a támogatás igénybevételére.
Ez a kiterjesztő értelmezés összhangban volt az önhiki alapvető céljaival, miszerint az önkormányzatok azért kapják, hogy a kötelező, a lakosság széles körét érintő feladataikat minden körülmények között el tudják látni. A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetése megvonta a megyei önkormányzatok alanyi jogosultságát a támogatás igénybevételére, és bár más jogcímen biztosít forrást a megyék részére, az nem alanyi jogon, hanem egyedi mérlegelési jogkörben meghozott miniszteri döntéshez köti a támogatás igénybevételét. Ezzel pont akkor zárta le az alanyi jogon járó kiegészítő forrást, amikor a megyéket érintő megszorító intézkedések több megyei önkormányzatot olyan válságos helyzetbe hoztak, amely kétségessé tette feladataik ellátását.
A megyei önkormányzatok már ebben az évben is nehezen tudják finanszírozni kötelező feladataikat, a költségvetések hitellel vagy kötvénykibocsátással tudnak megmaradni. Ezért tisztelettel kérdezem az államtitkár urat, hogy milyen intézkedéseket, jogszabály-módosításokat terveznek annak érdekében, hogy a megyei önkormányzatok működőképessége fennmaradjon, és mikorra várhatók ezek a módosítások? (Taps a Fidesz padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés