ELNÖK: Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy a módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön határozunk.

Most pedig soron következik az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az önkormányzati és területfejlesztési bizottság önálló indítványát T/3685. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/3685/5. számon kapták kézhez képviselőtársaim.

Indítványozom, hogy a benyújtott két módosító javaslatot összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Kérem, hogy aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az összevont tárgyalást elfogadta.

Most megnyitom tehát a vitát az ajánlás 1. és 2. pontjaira, és megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni ötperces időkeretben. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok, így tehát a vitát lezárom.

Tisztelt Országgyűlés! Miután vita nem alakult ki, ezért nem kérdezem meg Jauernik István urat, hogy válaszol-e arra, amire nem kell.

Tájékoztatom a tisztelt képviselőtársaimat, hogy a módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön határozunk.

(19.10)

Most soron következik a foglalkoztatói nyugdíjról és intézményeiről szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/3245. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/3245/30. számon kapták kézhez a képviselőtársaim.

Ismét indítványozom, hogy a benyújtott módosító javaslatokat összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Kérem, hogy aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy ezt a javaslatomat, indítványomat az Országgyűlés látható többsége elfogadta.

Megnyitom a vitát az ajánlás 1-29. pontjaira. Kérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni ötperces időkeretben. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok, így a vitát lezárom. Gondolom, így Tátrai Miklós államtitkár úr sem kíván felszólalni. (Tátrai Miklós: Nem.) Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy a módosító javaslatokról várhatóan következő ülésünkön határozunk.

Most soron következik a szolgálati nyugdíjjal összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Az előterjesztést T/3812. számon, az önkormányzati bizottság ajánlását pedig T/3812/2. számon kapták kézhez képviselőtársaim.

Megadom a szót Takács Albert igazságügyi miniszter úr helyett Juhász Gábor államtitkár úrnak, 15 perces időkeretben.

Az államtitkár urat illeti a szó.

Forrás: parlament.hu