FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Kedves Képviselőtársam! Bencsik János módosító javaslatait indokolta a vagyon beszámításával összefüggésben. Nekünk is voltak ezzel kapcsolatban javaslataink. Azt máris szeretném mondani képviselőtársamnak, hogy a harmincszoros összeg negyvenszeresre való emelésével magunk is egyetértettünk, és ezzel kapcsolatban nyújtottunk be kapcsolódó módosító javaslatot. Reméljük, ez rendben is lesz.

Ennek kapcsán szeretném elmondani, hogy Jauernik Istvánnal benyújtottunk olyan javaslatot is, hogy a vagyonból ne a vagyon teljes összege számítson jövedelemnek, hanem ennek a vagyonnak csak valamennyi része. Ez így van: egy családi ház, egy autó vagy bármi más esetében nem lehet teljesen azt kijelenteni, hogy a vagyon értéke jövedelemként számításba vehető, ezért mi teljesen esetlegesen, más törvényekhez kapcsolódóan azt gondoljuk, hogy a vagyonnak mintegy 40 százalékát vegyük például jövedelemként figyelembe. Nem az összeget látjuk döntőnek - lehetne 50 vagy 60 százaléka is -, önmagában azt, hogy ne a vagyon teljes összegét.

Úgy gondoljuk, hogy ezzel a javaslattal is - amit egyébként a bizottságok támogattak, de az előterjesztő nem - hozzá lehetne járulni a vagyon reálisabb számbavételéhez. Úgy gondoljuk, hogy a szociális kérdésekben ez is fontos terület lehet, amivel életszerűbbé tehetnénk a törvényt.

Forrás: parlament.hu