KONTUR PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szeretnék még egy szempontot megjegyezni, illetve kettőt. Ennek a szakmának vagy hivatásnak - nevezzük nyugodtan hivatásnak - az elbizonytalanítása, az, hogy nincs egy jövőkép a fiatalok előtt, azt is eredményezheti, hogy a rendvédelmi szervezetekhez nem választódik ki a minőségi emberanyag, hanem csak a maradék kerül ide.

Nem jó kifejezést használok, de értik: tehát nem azok jelentkeznek ide, akik kvalifikáltabbak, és egyetemen tudnának tanulni, hanem marad a gyengébb emberanyag, és ebből nem tud kialakulni egy igazán jó rendőri vagy katonai vezetés - ez az egyik.

A másik: ez azért egyben szakma is, és ha csak a fiatalok maradnak, mert 40-42 évesen elmennek nyugdíjba, akkor ki tanítja a fiatalokat. A szakmám során én is mindig az idősebbektől tanultam, a segédektől vettem át a tudományom mint munkás, és én is képeztem nem tudom, mennyi fiatalt a 37 év alatt. Ugyanígy van ez a rendőrségnél meg a katonaságnál is, ahol a tapasztalt, már nyugodtabb emberek a forrófejű fiatalokat tudják befolyásolni és oktatni. Ez a lehetőség így kiesik, pont azért, mert elbizonytalanodik a szakma, és az ilyen intézkedések hatására előbb mennek el nyugdíjba, holott még éveken keresztül tevékenykedhetnének a szervezetekben.

Ezt a két problémát látom. Véleményem szerint egyet beszéltünk képviselőtársammal. Tulajdonképpen ők is ugyanúgy érzik, hogy mi a baj, de akkor tegyünk is érte. Együtt kellene ezért tenni.

Köszönöm a szót.

Forrás: parlament.hu