BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ilyen késői órán az ember elgondolkodik, hogy amiket itt hallott, annak tükrében a külügyi, illetve a határon túli ügyek mennyire hozhatók abba a folyamatrendszerbe, abba a rendszerbe, amelyről itt az elmúlt néhány gondolatban hallhattunk Ángyán képviselőtársamtól vagy Nógrádi képviselőtársamtól.
Talán jó hír a kormány számára az ÁSZ-jelentés kapcsán, amelyik azt mondja ki a Külügyminisztérium költségvetéséről, hogy a Külügyminisztérium gazdálkodásával kapcsolatban komolyabb probléma nem merült fel. Az más kérdés, hogy az ÁSZ-jelentés nem hivatott azt eldönteni, hogy a már évek óta elmondott probléma nem változott meg, tehát ma és az előző években is a Külügyminisztérium költségvetése a fűnyíróelv szerint odáig jutott már véleményünk szerint, hogy az a működésképtelenség vagy működésképesség határán mozog.
(20.40)
Ennyit talán a Külügyminisztériumról. Tehát maga a zárszámadás megerősíti, hogy a minisztériumon belül abból a kevéske pénzből, amiből épphogy működni tudott Magyarországon a külügy, ami jelenti a külföldön lévő képviseleteknek is a működését, el kell mondani, hogy szinte a minimális alatti összegekből működött, de legalább ez rendben volt.
Csak sajnos egy másik fontos területen, a határon túli magyarok ügyével kapcsolatban már nem ennyire tiszta és nem ennyire világos a helyzet. Ugyanis a határon túli magyarok támogatásával kapcsolatban az elmúlt két évben végig zajlott egy olyan strukturális, szervezeti átalakítás, amelyről már akkor elmondtuk, hogy valószínűleg zűrzavart fog okozni, és nemcsak magában a működésben, hanem akár a költségvetés tételeiben is.
Így történt 2006-ban, amikor is a Szülőföld Alapról, ha végigolvassuk a fejezeti részben az Állami Számvevőszék megállapításait, akkor a következő tanulságokat vonhatjuk le. Magyarországon a határon túl élő magyar közösségeknek a 2006. évi költségvetési támogatása tekintetében a "zűrzavar" szó használható. Részben azért, mert a terület kormányzati felügyelete év közben megváltozott - a Külügyminisztériumból átkerült a Miniszterelnöki Hivatalba -, illetve megszűntek azok az intézmények, mint a Határon Túli Magyarok Hivatala, amely éveken, évtizedeken keresztül működtette a határon túli ügyek kérdéseit, és időközben megszűntek azok a háttérintézmények, alapítványok, amelyek kezelték azokat a támogatásokat, amelyek eljutottak a határon túl élő magyarokhoz. Ebben az Állami Számvevőszék megállapította, hogy a Szülőföld Alap pályázatainak utóellenőrzése szervezeti és vezetési zavarokat mutatott ki.
Beidézném magának az Állami Számvevőszéknek a jelentését a pályázatok megítélése alapján. Az Állami Számvevőszék a határon túli magyaroknak nyújtott pályázatoknak mintegy 5 százalékát vizsgálta meg - ez összesen 20 pályázatot jelentett -, és a következő megállapítást tette. "Ugyanakkor az elszámolási szabályzat 8. pontjának ellentmondva a kötelezettségvállaló aláírását megelőzően, a szerződés létrejötte előtt 20 szerződésből 3 esetben az átutalás időpontja megelőzte a szerződés aláírásának időpontját. A Szülőföld Alap Iroda által a HTMH gazdasági főosztályának írt feljegyzései alapján, melyek a kedvezményezettek részére történő utalásról intézkedtek, a vizsgált 20 szerződésből 17 esetben megelőzte a szerződések aláírásának dátumát." Tehát ez azt jelenti az én olvasatomban, hogy még mielőtt a szerződést aláírták volna, megszületett az átutalásról szóló döntés, és elindult a különböző átutalási nyomtatványoknak, illetve az igazolásoknak a jóváhagyása és kitöltése. Tehát ez a fajta zűrzavar már jelentkezett a 2006. költségvetési évben is.
Ekkor még nem beszéltünk arról, hogy azzal, hogy megszűnt az Illyés Közalapítvány például, ha összehasonlítjuk az új Szülőföld Alaphoz kialakított tanáccsal, a következő megállapítást tehetjük az elmúlt egy-másfél év távlatából. A közvetlen költségvetési támogatásból mintegy 1 milliárd forintra növelt költségvetés felett rendelkezett a 15 tagú tanács. Mintha ez a példa így illene az Ángyán képviselőtársam által elmondott pályázati elbírálásokhoz. Évente ez a tanács 1000 pályázatot tekintett át, és mintegy 500-nak ítélt meg támogatást. Ha elosztjuk ezt az összeget, akkor ez azt jelenti, hogy mintegy 2 millió forint jutott pályázatonként. Igen ám, csak ez nagyságrendileg ugyanazt jelenti, mint az Illyés Közalapítvány által elosztott támogatások összege, csak azzal a különbséggel, hogy ez egy széles körű, helyi, civil társadalmi részvétellel elosztott támogatást jelentett annak idején, a közalapítvány idejében.
Lehetne még sorolni azokat az anomáliákat, zűrzavarokat, ami egyfajta kiszámíthatatlanságot is jelent különösen a határon túl élő közösségek, szervezetek számára, hiszen a kedvezménytörvényben megfogalmazott oktatási-nevelési támogatásban érdekes módon, annak ellenére, hogy 12 százalékkal nőtt az igénylők száma, mégis 14 százalékkal jutott kevesebb az előző évi támogatásnál. De össze lehetne hasonlítani egy bújtatott, csángó magyarokra fordított támogatást is, amely 2005-ben még elérte a 100 millió forintot, 2006-ra mindez 56 millió forintra apadt. Miközben olyan pályázati problémák is adódtak, amelyek elsősorban azokat az oktatási intézményeket érintették, mint a Sapientia Egyetem, vagy adott esetben azokat az intézményeket, amelyek ezekből a támogatásokból részesültek. Konkrétan a Sapientia Egyetemről egy számot engedjen meg a tisztelt Ház. A 2005-ös felhasznált összegnél 17 százalékkal kevesebb támogatásban részesül, és várhatóan az idei költségvetési év is ugyanezt a folyamatot tükrözi, és várhatóan a következő év is erről fog szólni. Tehát ennek a zárszámadási törvénynek van még egy sajátos üzenete, hogy az erdélyi magyar magán-felsőoktatás költségvetési támogatásában a működésképtelenség állapotát kívánja elérni a kormány ezzel a támogatási rendszerrel.
Tehát mindezeket figyelembe véve a zűrzavar, a hozzá nem értés és az olyan intézményistruktúra-változások, amelyekre akkor is felhívtuk a figyelmet, hogy zűrzavart fognak okozni, beigazolódtak, és úgy gondolom, ezek után ebben a zárszámadásban, az ehhez kapcsolódó törvényjavaslatban az elfogadás nem lenne helyes út, és nem lenne helyes a határon túl élő magyarok támogatásával kapcsolatos kérdésekben sem.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés