DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm a szót. Képviselő úr, egyetértek önnel, négy évig Kecskemét megyei jogú város alpolgármestereként felügyeltem az egészségügyet és a szociális ágazatot. Van róla némi fogalmam, hogy milyen helyzetbe hoztak bennünket. Éveken keresztül küzdöttünk azzal, hogy azt a szociális rászorultságot, amely egyébként egyre jobban mélyül - nagyon komoly szociális válság felé sodorták az országot -, próbáljuk valamilyen módon önkormányzati szinten kezelni.

Képviselő úr, az önkormányzatok költségvetése fontos. Én mindössze azt kívántam, hogy ha egy témát elkezdünk, még akkor is, ha kényes, legyenek partnerek ahhoz, hogy ezt végig lehessen vitatni.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu