ALMÁSSY KORNÉL (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Rutintalan vagyok, hogy írásban bejelentkeztem, de nem bánom, mert nagyon tanulságos volt ez a másfél óra, amit végighallgattam itt, és nehéz is így, ennyi kétperces hozzászólás után valami normális vitába bocsátkozni, de mégis megpróbálom.

Elöljáróban el kell mondanom, hogy köszönet illeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét, hogy ezzel a népi kezdeményezéssel éltek, és összegyűjtöttek ennyi aláírást. Azt gondolom, ezt nem lehet lesöpörni az asztalról, és azt is gondolom - és csatlakozom több képviselőtársamhoz -, hogy sajnálom, és nyilván majd az én frakcióvezetőmet is meg fogom kérdezni, hogy hogy ez a vita most zajlik, este fél nyolc és lassan fél tíz között, ahelyett, hogy mondjuk, a keddi ülésnapon, ne adj' isten, a tévé nyilvánossága előtt zajlana. (Dr. Szabó Zoltán: Akkor az adótörvény lesz.) Azt gondolom, ez van annyira fontos, mint az adótörvény, tisztelt Szabó képviselőtársam, mert az oktatás helyzete - a miniszterelnök úr szavaival élve - nemzeti sorskérdés, és azt hiszem, erről érdemes vitatkozni. Mert itt úgy tűnik, egy-két órája vitatkozunk, mégis azt gondolom, alapvető filozófiai kérdésről vitatkozunk már, hogy a pedagógusok hogyan végzik a munkájukat, jól vagy rosszul, és hogy milyen irányban kell elindulni az oktatási rendszerünk fejlesztésében.

Nyilván mindannyian tudjuk, hogy ez nemcsak egy vagy két óráról szól, és sajnos azt kell mondanom, hogy igenis, kormánypárti képviselők arra hivatkoznak, egyébként az államtitkár úr szavaiból is ezt vettem ki, de idézni tudom Tatai-Tóth András képviselő úrnak a bizottsági ülésen elhangzott hozzászólását, aki azt mondta, hogy gyakorlatilag a közoktatásba juttatott társadalmi erőforrások aránytalanul terülnek szét, és a felszabaduló pénzt - mármint ami az oktatásban felszabadul a kötelező óraszám megemelésével - éppen más helyre fogjuk átcsoportosítani. Nem tudom, milyen átcsoportosításról beszélünk, mert valóban, ugyan nem kétszer vonunk ki forrást, de forrást vontunk ki, illetve - hogy értsem és egyetértsünk ebben a mondatban - azt a forráskivonást, amit a normatíva csökkentésével önök végrehajtottak, pótolták azáltal, hogy pedagóguselbocsátások történtek ebben az országban, és nyilván így aztán kevesebb forrást kell átcsoportosítani a közoktatásra. Azt gondolom, ez nem jó irány. Azt gondolom, önöknek el kell ismerni, hogy ez egy egyszerű megszorító intézkedés volt.

Az államtitkár úr azt mondta - ezt örömmel hallottam -, hogy meg fogjuk vizsgálni ennek a hatásait, és hogy nem lehet ebben a kérdésben csak úgy, azonnal, egy gombnyomással eldönteni a kérdéseket. Szeretném tájékoztatni államtitkár urat, hogy önök pontosan ezt tették 2006 nyarán. Egyetlen gombnyomással döntöttek ebben a kérdésben.

Amikor az államtitkár úr arról beszél, hogy illetménynövelés lesz meg majd differenciálás lesz, ez mind szép és jó. De miért nem ezzel kezdték a kérdést? Mert ezzel egyet lehet érteni: valóban differenciáljuk a pedagógusok teljesítményét. De akkor miért nem ezzel kezdték? Ezzel ugyanúgy vagyunk, mint a tandíjjal, hogy beharangozták, hogy a tandíj milyen hihetetlen nagy reform lesz, a tandíjat bevezették, illetve jövő évtől fizetni fognak a hallgatók, azonban a reform többi eleme valahogy késik, és így vagyunk a közoktatással is. Azzal a közoktatási törvénnyel, amelyre szerintem azt lehet mondani, hogy mindenképpen megérne egy átfogó reformot, egy átfogó közoktatási törvénymódosítást, sőt új közoktatási törvényre lenne szükségünk, mely egyre követhetetlenebb, egyre áttekinthetetlenebb, és valóban, akkor sok-sok kérdést meg lehetne vitatni. De nem ezzel kellett volna kezdeni, és nagyon nehéz úgy a pedagógusokat jobb és nagyobb teljesítményre serkenteni, hogy elmondjuk, hogy egyébként rosszul végzik a munkájukat, egyébként hatékonytalanul végzik a munkájukat, egyébként minden pedagógus alkalmatlan a feladatára, és bizony, ezeket a gonosz pedagógusokat még büntetni kell két pluszórával. Mert gyakorlatilag ez hangzik el folyamatosan ebben a vitában, miközben egyszerűen pusztán arról van szó, hogy megszorító intézkedéseket kellett elvégezniük.

Azt gondolom, ma a pedagógusoknak is, amikor arról beszélünk, hogy nem hatékony a közoktatásunk, és nagyon sok a leszakadó gyermek, nagyon-nagyon növekszik - azt kell mondanom - a sajátos nevelési igényű gyerekek száma, azok száma, akik komoly írás- és olvasáskészségbeli problémákkal küszködnek, akkor pontosan nem ez az út, amin el kell indulnia a kormányzatnak. Szükség lenne az egyéni tehetséggondozásra, szükség lenne a nevelési tanácsadásra, szükség lenne fejlesztő pedagógusok alkalmazására, egy sor olyan dologra és egy sor olyan feladatra, amit egyébként talán a pedagógusok is el tudnának látni.

Többször azt állítják a vitában - és ma is a tévében, a Parlamenti naplóban is elhangzott -, hogy az OECD-átlag alatt van a pedagógusok leterheltsége Magyarországon. Ez igaz, csak az OECD-jelentés azt is hozzáteszi, hogy egyébként egyetlen országban sincs ilyen mértékű adminisztratív terhelésnek kitéve a pedagógus, és valóban, olyan feladatokat is el kell végeznie a pedagógusnak, amely Nyugat-Európában nem feltétlenül az ő feladata kell hogy legyen.

Amikor digitális táblákról beszélünk - hiszen ez a kormányzatnak egy másik fontos célkitűzése, 40 milliárd forintot erre el lehet költeni, és én nem a digitális táblák ellen vagyok, mert szükség van a korszerű pedagógiai eszközökre, csak nem ilyen mértékben -, arról elfeledkezik a kormányzat, hogy szintén egy felmérésből, amit egyébként az Oktatási Minisztérium háttérintézménye is támogatott, az derül ki, hogy ma a pedagógusok 3,6 százaléka képes arra, hogy digitális jegyzetet készítsen, hogy fel tudjon készülni az órájára. Azt gondolom, az a pluszidő, amit ezzel az óracsökkentéssel meg tudnánk takarítani, pontosan ilyen jellegű új készségek elsajátítására lenne elegendő és lenne lehetséges. Mondjuk, például azon is el kellene gondolkodjon a kormányzat, hogyan fognak majd a 40 milliárd forint értékben beszerzésre kerülő digitális táblákon valamifajta digitális tananyagot készíteni. Talán inkább serkenteni kellene a pedagógusokat arra - akár forrásokkal is -, hogy például digitális tartalomfejlesztést végezzenek. Azt gondolom, ezekről a kérdésekről is jó lenne beszélnünk.

Tatai-Tóth András képviselő úr azt mondta, hogy politikai hangulatkeltést lát az ügyben. Azt gondolom, egy szakszervezetet azzal vádolni, hogy politikai háttere van az ügynek, vagy valamiféle politikai párthoz tartozik, ezt a Magyar Szocialista Párt oldaláról - finoman szólva - sem ildomos hangoztatni. Amikor az MSZOSZ egykori elnöke parlamenti képviselő volt önöknél, amikor az MSZOSZ jelenlegi elnöke államtitkár volt önöknél, akkor nem hiszem, hogy egy másik szakszervezetet kellene azzal vádolni, hogy politikai nyomásra vagy politikai célokra használja fel ezt az aláírásgyűjtést. Itt arról van szó, hogy pedagógusok aláírást gyűjtöttek, és szerettek volna erről egy normális társadalmi vitát lefolytatni.

Örülök annak is, hogy a vitában elhangzott az, hogy a 2002-es száznapos program kiadásai és annak a megszavazása is komoly zavarokat okozott. Igen, azért állunk így egyébként, államtitkár úr, mert a két nagy párt megszavazta a száznapos programot. De talán akkor is egy átgondoltabb reformintézkedést kellett volna lefolytatni, attól függetlenül, hogy mi a pedagógusok béremelését nyilvánvalóan fontosnak tartjuk, de még annyi más társadalmi csoport béremelését is fontosnak tartottuk volna, hozzátéve azt, hogy ha tudták volna önök azt, hogy ilyen mértékű károk fognak bekövetkezni a közoktatásban, köszönhetően adott esetben a száznapos programnak is, akkor talán ezt a lépést nem teszik meg.

Örülök annak is, hogy elmondta államtitkár úr azt, hogy a fenntartók tovább nem terhelhetők. Ezzel egyébként beismerte az államtitkár úr - és ennek is örülök, és erre ma többen felhívták a figyelmet -, hogy gyakorlatilag lehetetlen helyzetbe hozták a magyar közoktatást az elmúlt években. Azt hiszem, nagyon nehéz helyzetben lehet a kormányzat, amikor ebben a kérdésben kell védenie a mundér becsületét, hiszen gyakorlatilag már a megvonások előtt is közismert volt az, hogy a magyar önkormányzatoknak közel 50 százalékot kell hozzátenniük az oktatási büdzséhez, hogy fenn tudják tartani az iskolákat. Tehát valóban nem lehet tovább terhelni, és pontosan ez a fajta óraszámcsökkentés éppen hogy segítene a terheiken.

Amikor az elbocsátásokról beszélünk, és azt mondják, hogy ja, kérem, el lehet bocsátani a pedagógusokat, akkor azzal szoktak érvelni kormánypárti képviselők, hogy annyi pedagógus van ebben az országban, a gyermekszám pedig csökken. Hát miért nem tetszenek intézkedéseket hozni, most már évek óta, hogy a tanítóképző és a tanárképző főiskolák ne ontsák ki évek óta ugyanúgy a főiskolákból a végzős hallgatókat, a végzett pedagógusokat? Miért nem lehet erre szabályozásokat hozni? Azt gondolom, az új felvételi rendszerben talán lesz erre mód, de ezt nem most kellett volna megtenni, hanem már évekkel ezelőtt, mert ezek a trendek már évekkel ezelőtt látszottak. Így egyébként a pedagógus-munkanélküliség csak nőni és nőni fog.

Végezetül azt gondolom, hogy nem szabad amellett sem elmenni figyelem nélkül, hogy a PDSZ nemcsak azt kéri önöktől, hogy a kötelező óraszámot csökkentsék, hanem azt is kéri, hogy végezzen hatástanulmányt a kormányzat, hogy milyen hatásai vannak egyébként az óraszámcsökkenésnek, illetve a pedagógusok leterheltségének az oktatás minőségére.

(21.30)

Azt gondolom, hogy legalább ezt fogadják meg, mert szükség van rá, mert Hiller miniszter úr állította a legőszintébbet az elmúlt néhány hétben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy az elmúlt öt évben folyamatosan romlott a magyar közoktatás minősége. Ezt a miniszter úr állította, az a miniszter, aki a Gyurcsány-kormány tagja.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu