BAGI BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A Nemzeti Földalap ismételten meghirdette értékesítésre a Bábolna szendrői gazdasághoz tartozó földjeit. Ezek között a földek között található a putnoki Serényi Béla Gimnázium és Szakközépiskola által használt 247 hektár, különböző művelési ágú földterület. Ezek a földterületek kizárólag oktatási célokat szolgálnak.
A megyei közgyűlés elnöke levélben többször fordult a Nemzeti Földalaphoz annak érdekében, hogy ezeket a földterületeket vegyék ki a pályáztatásból, és hagyják meg az említett oktatási intézménynél. Sajnos semmilyen válasz nem érkezett. A megyei kirendeltségnél a központra hivatkoznak, a központ pedig nem intézkedik. Anélkül, hogy ezt az eljárást minősíteném, megjegyzem, nem kizárólag az NFA sajátossága, hogy nem válaszolnak a levelekre.
A kiírt összes terület 6180 hektár, ennek tehát elenyésző hányada az, ami az oktatási intézmény igényeit szolgálná, illetve a jövő szakembereinek képzése érdekében szükség lenne rá. Mivel sem a megyei önkormányzat, sem a szakközépiskola nem tudott még csak egy érdemi választ sem kapni, kénytelen vagyok az államtitkár úrhoz fordulni és megkérdezni, hogy valóban annyira fontos a potenciális vevőnek ez a 247 hektár, ami a 6 ezer hektárt megközelítő területnek csak egy töredéke, hogy ezzel veszélyeztessék az intézmény szakképzését? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Megjegyzem...
Köszönöm szépen, várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés